Hirdetés
. Hirdetés

Mihez kezdjen a Nokia munkavállaló?

|

A finnek elengedik a magyar alkalmazottak kezét, akik cserébe nyugat-európai színvonalú támogatást kapnak.

Hirdetés

Már 2011-ben is pedzegették a komáromi Nokia gyár létszám-leépítésének lehetőségét - a finnek akkor világszerte több ezer dolgozójuktól váltak meg -, ám ez csak idén februárban vált valósággá. Az okostelefonok piacán való folyamatos térvesztés mellett azzal is meg kell ugyanis birkóznia a gyártónak, hogy költség szempontból nem eléggé versenyképesek. Röviden: a magyar munkaerőnél is van olcsóbb.

A hazai dolgozók lefelezéséről született döntés kapcsán a Nokia Komárom Kft. és a Nokia Komárom Kft. Üzemi Tanácsa aláírta a csoportos létszámcsökkentésről szóló megállapodást, amelyre a február 8-án bejelentett változások következményeként kerül sor. A megállapodás alapján a Nokia 2012-ben, komáromi gyárában mintegy 2300 munkatársát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre. Az elbocsátásokra várhatóan három ütemben kerül sor. Az áprilisban tervezett első kör előreláthatóan mintegy 1200 munkatársat érint.

Az érintett munkatársak részére a Nokia mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál. Ez a program az érintett munkavállalók számára segítséget nyújt az újbóli elhelyezkedéshez tanácsadás, állás- és képzési börzék segítségével. A támogatási program részét képezik még különféle szakképzést nyújtó fejlesztő programok, valamint egyéni vállalkozásokat segítő felkészítés is. A létszámcsökkentésben érintett munkatársak számára a Nokia a kötelező felmondási időn túl, önkéntesen 2 havi felmentési, azaz fizetett álláskeresési időt kínál.

A Nokia és az Üzemi Tanács megegyezett abban is, hogy a törvényben foglalt kötelező végkielégítésen túl a Nokia további 3 havi átlagkeresetet biztosít minden érintett munkatársnak. A megállapodás részeként a Nokia mint munkáltató dönt majd arról, hogy mely munkakörök szűnnek meg.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.