Hirdetés
. Hirdetés

Mire jó a webkettő?

|

Szalad-e az online szolgáltatók szekere, és ha igen, merre? Mit csinál otthon a magyar internethasználó, hogy mégis közösségben érezze magát?

Hirdetés

A március 3-án tartott Web 2.0 Symposium érdekességét már beharangoztuk. A bloggerek, cégvezetők és nemzetközi szakemberek mellett bárki jelentkezhetett előadást tartani az első budapesti BarCampon. A konferencián nagyvállalatok mellett startup cégek is nagy számban képviseltették magukat.

Az internet inspirál, meghatározó élményt nyújt a nap bármely szakában, úgy, ahogyan a hatvanas években tette azt az LSD - mondta Ernst-Jan Pfauth (képünkön), aki saját bevallása szerint sosem használt tudatmódosító szert. A thenextweb.com fiatal szakembere szerint a hatvanas években a szexuális szabadság, a béke és az emberi egyenlőség megvalósítására törekvő hippik jelképezték a társadalomban azt a réteget, amit a kilencvenes években az internethasználók. A kilencvenes évek végén kezdődött az a forradalom, amely ezekben a percekben is tart, és tetten érhető a blogokban, a közösségi oldalakon, a videómegosztókon és minden olyan internetes lehetőségben, melyet ma webkettesnek nevezünk.

Az internet fejlődésének fő irányvonalát az innováció adja, amely mindig valahol máshol jelentkezik - fogalmazta meg a konferencián Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető-igazgatója Az on-line szolgáltatók alakulása és folyamatos fejlődése a felhasználók elvárásai szerint történik. A felhasználó ugyanazt akarja a szolgáltatótól, amit a szolgáltató a technológiai fejlesztőtől: minél olcsóbban vagy lehetőleg ingyen a legtöbbet kapni.

Csiszár Dénes a webkettőre épülő marketingkampány költségeit és hasznát boncolgatva mutatott rá azokra az értékekre, amelyekből egy cég hasznot remélhet webes kampány alkalmazásával. A webstratégiai tanácsadó workshopján a közönség adta meg a választ: egy web2-es technológia is működhet gazdaságilag sikeres platformként, még akkor is, ha Magyarországon még nem minden esetben megfelelőek a piaci körülmények.

Az első BarCamp konferenciája újdonságoknak is teret adott. A bináris audiovizuális tartalmak visszakereshetőségét ismertette Tompa Tamás, a Digital Natives szakembere. Megyeri Tibor, a T-Home marketingvezetője szerint a tévénéző már rég fellázadt, átvette az irányítást a készülék felett és már rég nincs kiszolgáltatva a műsorszolgáltatóknak, amikor az aktív szabadidőeltöltést szervezi.

Gazdasági válság ide vagy oda, az on-line média pörög. A médiapiaci torta egyre kisebb lesz, ebből a kisebb tortából fog még nagyobbat kiharapni az internetes üzletág. A kérdés az, hogy az átmeneti zsugorodás lesz-e akkora, hogy akár az internetes árbevételek is csökkenjenek - magyarázta Gerentsér Imre, a Sanoma Budapest munkatársa a gazdasági válság internetpiaci hatásairól tartott kerekasztal beszélgetésen.

Az "Engedd szabadon és keress pénzt máshol" elv itthon legerősebben a Creative Commons berkein belül érvényesül - mondta Bodó Balázs, aki példaként az Al Jazeera televíziót említette, amely annak érdekében, hogy eljuttassa üzenetét - főként az amerikai közönségnek - a Creativ Commons licencet használja, és a világhálón is elérhetővé teszi tudósításait. A szakember kitért arra is, hogy a CC folyamatosan ostromolja a világ vezető filmgyártő és lemezkiadó cégét annak érdekében, hogy a kulturális tartalmak egyszer majd mindenki számára szabadon és ingyen elérhetőek legyenek.

Egy egyszerű szöveg on-line változatától a web eljutott oda, hogy önálló, lélegző lénnyé vált, melyet etetni kell és törődni vele - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: olyan világban élünk, amelyben minden és mindenki kapcsolódhat egymáshoz, egy folyamatosan megújuló találmány, az internet réven.

A BarCamp konferencia közel negyven előadásának sikereire alapozva a szervezők várhatóan jövőre is az ideihez hasonló formában hirdetik meg a Web 2.0 Symposiumot.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.