Hirdetés
. Hirdetés

Mobilhívások a Ryanair repülőgépein

|

A legnagyobb európai fapados légitársaság egyelőre húsz gépén indította el a szolgáltatást, de másfél éven belül a vállalat teljes flottájában megjelenik majd.

Hirdetés

Szerdán az ír Ryanair 170 gépéből összesen 20 dublini járaton indult el a repülés közben igénybe vehető mobiltelefon-szolgáltatás. Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója azt is bejelentette, hogy 18 hónapon belül a légitársaság egész flottájában bevezetik a Mobile OnAir megoldást. Ezzel az utasok kezdeményezhetnek és fogadhatnak is hívásokat, vagy üzeneteket és e-maileket küldhetnek a gépek fedélzetéről, amint azok elérték a 10 ezer láb (körülbelül 3 kilométer) magasságot. A Ryanairnek darabonként 100 ezer fontjába került a repülőgépek felszerelése, a 3 fontos percdíjból származó bevételt pedig megosztja a svájci OnAir szolgáltatóval.

O'Leary a dublini repülőtéren mobiltelefonnak öltözve jelentette be, hogy elege van abból a "gépromboló hozzáállásból", amely szerint az emberek nem akarnak repülés közben telefonálni. A Ryanair vezérigazgatója elmondta, vállalata bátorítani fogja az utasokat, hogy minél többet telefonáljanak, és ezzel bevételt termeljenek a légitársaságnak: "Aki elalszik, azt felébresztjük, és mindenfélét eladunk neki."

ryanair.jpg
A Ryanair és az OnAir vezérigazgatója az új szolgáltatás bejelentésekor (fotó: Damien Eagers/PA)

Az OnAir vezérigazgatója, Benoît Debains szerint a repülőgép a világon az utolsó olyan hely, ahol az embert nem lehet utolérni, amikor szükség lenne rá: "Ha egy hatórás repülőút során összeomlik a bankunk, arról értesülni akarunk. Ha mégsem, akkor egyszerűen ki kell kapcsolni a telefont."

Az MTI még a múlt héten számolt be róla, hogy a Ryanair pénzügyi nehézségei miatt létszám- és fizetéscsökkentési terveket jelentett be. A kényszerű leépítésekért az ír kormány adópolitikáját is okolja a cég, amit O'Leary "idiótának" nevezett.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.