Hirdetés
. Hirdetés

Mobilok túl az egymilliárdon

|

Tavaly először adtak el egymilliárdnál több mobiltelefont egy év alatt. A Nokia még mindig vezet.

Hirdetés

Mérföldkő volt a mobilgyártók számára 2007: ez volt az első év, amikor a készülék-eladások meghaladták az egymilliárd darabot világszerte. A Gartner adatai szerint 1,15 milliárd készülék kelt el tavaly, ami 16 százalékos növekedést jelent 2006-hoz képest. Idén az eladások további növekedésére lehet számítani, főleg az indiai és a kínai piacon. A nagy kérdés, hogy a Nokiának sikerül-e végre az áttörés az észak-amerikai piacon és a Motorolának sikerül-e megállítania a visszaesést.

A legtöbb országban a Nokia piaci részesedése több mint 40 százalékos, Észak-Amerikában viszont 10 százalék alatt van. A Gartner elemzői szerint az amerikai szolgáltatók rugalmasabbak lesznek, ami többek között azt jelenti, hogy a gyártóknak nem kell majd kifejezetten egy-egy szolgáltató számára készüléket fejleszteniük, ami nagyobb mozgásteret nyújthat a Nokia számára is. Ugyanakkor a finn gyártónak bővítenie kell a termékpalettáját, nem csupán több funkcióval és alkalmazással, hanem új formatervezéssel és felhasználói felülettel is. Sokan kritizálták ugyanis a Nokiát, amiért még nincs érintőképernyős készüléke.

Idén a Sony Ericsson növelheti a piaci részesedését, nehéz viszont megítélni, hogy mi lesz a Motorolával: tovább romlik a piaci helyzete vagy esetleg felajánlják a céget megvásárlásra. Ha igen, akkor valószínű, hogy kínai gyártó lesz a befutó, például a ZTE. A tavalyi eladások alapján a legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező gyártók (sorrendben): Nokia, Motorola, Samsung, Sony Ericsson és LG.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.