Hirdetés
. Hirdetés

MTA: Tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg idén

|

Bemutatták a Lendület program 2022. évi pályázatának nyerteseit.

Hirdetés

Tizenkilenc új Lendület-kutatócsoport alakulhat meg idén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) fiatal kutatók számára kiírt kiválósági programja keretében. Az új Lendület-kutatócsoportok vezetői már ismertették kutatási programjukat az MTA Székházában.

A Lendület Program idei pályázati felhívására 102 érvényes pályázat érkezett, 16 a bölcsészet- és társadalomtudományok, 34 az élettudományok és 52 a matematikai és természettudományok területéről. Freund Tamás, az MTA elnöke a szakértői értékelések, a Lendület Zsűri és a Lendület Bizottság javaslata alapján 2022. június 10-én döntött a nyertesekről.

Kollár László Péter, az MTA főtitkára köszöntőjében Márai Sándor szavait idézve emlékeztetett arra, hogy a minőség és a kiválóság volt a meghatározó gondolat, amikor Pálinkás József, az MTA akkori elnöke 2009-ben útjára indította a Lendület programot.

A pályázat elsősorban a már eredményeket felmutató fiatal kutatókat segíti az önálló tudományos műhelyek létrehozásában, amelyekben nemzetközileg is jelentős eredmények születnek. Emellett a külföldön dolgozó tehetséges kutatókat hazahívja, a magyarországi kutatóhelyeken tudományos munkát végző tehetségeket itthon tartja - tette hozzá.

Kollár László Péter szavai szerint a 2021-ig a legsikeresebb Lendület programok beépültek a kutatóhálózatba, így az elmúlt évtizedben a Lendület pályázat jelentősen formálta a hazai kutatási, tudományos ökoszisztémát is.

A Lendület Program anyagi megbecsülést, valamint a kutatócsoport-vezető elképzelései szerint kialakított tárgyi és személyi feltételrendszert, vagyis kiszámíthatóságot kínál öt évre - hangsúlyozta a főtitkár, hozzátéve, hogy ez azért fontos, mert a nemzetközi tudományos életben tapasztalható óriási versenyben csak így lehet korlátozni az agyelszívást, itthontartani a vezető kutatókat, hogy itthon érjék el eredményeiket és itthon neveljék a következő kutatói generációt.

Emlékeztetett arra, hogy az idei nyertesekkel együtt eddig 223 kutatócsoport nyert támogatást a Lendület keretében, ebből több mint 10 kutatócsoport-vezető több alkalommal is. A korábbi és jelenlegi kutatócsoport-vezetők között 69-en az MTA doktorai, illetve tagjai: 8 rendes és 7 levelező tag volt lendületes.

Hirdetés

"Az Akadémia kiválósági programja 2009 óta sokat változott, folyamatosan igazodott a bennünket körülvevő világhoz, illetve reagált a nemzetközi tudományosság által támasztott követelményekre" - jegyezte meg. Emlékeztetett arra, hogy az idei pályázatot a hazai fiatal kutatóbázis erősítéséhez igazodva megújult struktúrával hirdette meg az MTA.

Az "Induló" kategóriában olyan 40 év alatti tehetséges fiatal kutatók nyújthattak be pályázatot, akik PhD-fokozatukat az elmúlt 10 évben szerezték meg, már nyertek el posztdoktori vagy kutatási pályázaton támogatást, de a Lendület Programban még nem.

Elmondta, hogy szükségessé vált egy új kategória létrehozása is. A "Haladó" kategóriában olyan vezető kutatók pályázhattak, akiknek már van kutatócsoport-vezetői tapasztalatuk, és a közelmúltban nyerték el az ezt a tapasztalatot biztosító támogatást.

Megemelkedett a támogatás összege is, ezen belül a kutatócsoport-vezető részére elszámolható illetmény és bér összege is. A vissza nem térítendő támogatás minimális összege évi 25 millió forint, maximális összege az Induló Lendület kategóriában átlagosan évi 40 millió forint, a Haladó Lendület kategóriában átlagosan évi 50 millió forint lehet.

Újdonság volt azt is, hogy kiegészítésként nagy értékű eszközök, műszerek beszerzésére is lehetett támogatást kérni - az "Induló" kategóriában egyszeri, legfeljebb 50 millió forintot, a "Haladó" kategóriában egyszeri, legfeljebb 100 millió forintot - a pályázók csaknem fele élt is a lehetőséggel - foglalta össze Kollár László Péter az ünnepségen, amelyen az új Lendület-kutatócsoportok vezetői röviden ismertették kutatási programjukat.

A kiválósági program keretében vizsgálat indulhat például olyan gyógyszer-kombinációk beazonosítására, amelyek lassítják az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedését, új módszereket fejleszthetnek ki a sötét energia megértésére, valamint kutatócsoport tárhatja fel a kora rézkori közösségek működését is. Az induló projektek mellett folytatódhat egyebek mellett az agyi "immunrendszer" működésének feltárására irányuló vizsgálat, a sertések Mycoplasma hyorhinis okozta betegsége elleni vakcina kifejlesztése, valamint a 20. századi munkahelyi kultúrák történelmi gyökereit feltáró kutatás is.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.