Hirdetés
. Hirdetés

Nagy E-könyv Svindli: az Apple kiegyezne az EU-val

|

A Reuters értesülései szerint az Apple és az e-könyv botrányban érintett kiadók többsége kiegyezne az EU-val, hogy elkerüljék a borsos bírságot. A cupertinóiak nemrég még azt hangoztatták, készek harcolni az igazukért.

Hirdetés

A Reuters hírügynökség hétfői tudósítása szerint az Apple és a tavaly télen kirobbant e-book botrányban érintett könyvkiadók többsége kész megegyezni az Európai Unióval. Az Európai Bizottság (EB) tavaly decemberben indított vizsgálatot az iPad gyártója ellen; a céget és üzleti partnereit azzal vádolják, hogy kartellbe tömörülve igyekeztek magasan tartani az elektronikus könyvek árát. Az EB vizsgálódása nyomán áprilisban az Egyesült Államok versenyjogi hatóságai is vizsgálatot indítottak a kaliforniai vállalat és a kiadóvállalatok ellen.

Az Apple természetesen tagadta a vádakat, vezetői sokáig azt hangoztatták, hogy készek „harcolni” az ügyben. Most változtattak az álláspontjukon: legalábbis erre utal az a hírügynökségi jelentés, amely egy „jól tájékozott” (de meg nem nevezett) forrásra hivatkozva azt írja, hogy a gyártó és négy, a botrányban szintén érintett könyvkiadó hajlandó lenne engedményeket tenni az EU-nak annak érdekében, hogy elkerüljék a bírságot. Az unióban a kartellezés miatt kiszabható büntetés jóval magasabb, mint az Egyesült Államokban: a bírság összege akár az Apple éves bevételének tíz százalékát (nagyjából 13,5 milliárd eurót) is elérheti.

Az Apple állítólag kész két teljes évig a jelenleginél olcsóbban árusítani az általa forgalmazott e-könyveket Európában, hogy elkerülje a hatalmas büntetést. A hírek szerint a CBS tulajdonában lévő Simon & Schuster, a News Corp. által „futtatott” HarperCollins, a Lagardere birtokolta Hachette Livre és a Macmillan könyvkiadó is hasonló ajánlatot tett. A Penguint is vizsgálják, de ők egyelőre nem próbáltak megegyezést kötni az EU-val.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.