Hirdetés
. Hirdetés

Németország is szuperszámítógépet épít

|

A Bajor Tudományos Akadémia és az IBM közös konfigurációja három petaflops teljesítményre lesz képes. A SuperMUC a világ legerősebb szuperszámítógépének címére is eséllyel pályázhat.

Hirdetés

Egyre erősödik a szuperszámítógépek globális versenye. Legutóbb a németországi Bajor Tudományos Akadémia jelentette be, hogy az IBM-mel közösen új, három petaflops teljesítményű eszközt építenek. A konfiguráció, amelyet a tervek szerint 2012- ben fognak üzembe helyezni, a világ egyik legerősebb számítógépe lehet.

A SuperMUC fantázianévre hallgató számítógép komplexum az akadémia Leibniz Szuperszámítógép Központjában, a németországi Garchingban fut majd. (A névben a MUC utótag a müncheni reptér rövidítésére utal.) Számítókapacitását új gyógyszerek kiértékeléséhez, asztrofizikai és más tudományos modellek futtatásához használják majd fel az európai kutatók.

?Az új szuperszámítógéppel a német és az európai kutatói közösség egyaránt a nemzetközi versengés élmezőnyébe kerül majd" - mondta Martin Jetter, a német IBM igazgatótanácsának elnöke.

 

 

A rendszer 14 ezer darab Intel Xeon processzorra épül, ezek IBM System x iDataPlex kiszolgálóiban futnak majd. A gép megépítésében egy újfajta, az IBM által kifejlesztett hűtőrendszert, az Aquasar-t is felhasználnak majd, amely forró vizet használ a processzorhűtéshez, így az erre fordított elektromos energia negyven százaléka megtakarítható.

?A SuperMUC példátlanul energiatakarékos és óriási teljesítménnyel rendelkező számítógép lesz, amely a Xeon processzorok révén képes kihasználni a párhuzamos futtatás előnyeit, és az IBM forradalmian új vízhűtéses technológiáját. Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy a kutatók még erőteljesebb szuperszámítógépeket építsenek, miközben ellenőrzés alatt tartják az energiafelhasználást" nyilatkozta Arndt Bode, a Leibniz Szuperszámítógép Központ igazgatótanácsának elnöke.

Ha elkészül, akkor az évente két alkalommal frissülő Top500 lista élvonalában lesz a konstrukció. A legutóbbi alkalommal a kínai Tianhe-1A került az élre 2,67 petaflops számítási teljesítménnyel.

A SuperMUC vezető pozíciója ennek ellenére sem garantálható, mivel igen nagy a verseny ezen a területen. Az amerikai illetőségű Lawrence Livermore National Laboratory és az Oak Ridge National Laboratory egyaránt 20 petaflopos szörnyeteg építésén dolgozik és mindkettő éppen 2012-re készülhet el.

A német kormány és a Bajor tartomány egyaránt befektetett az új beruházásba, mely a Partnership for Advanced Computing in Europe (PRACE) kezdeményezés keretein belül valósul majd meg. Ennek célja, hogy nagy szuperszámítógép forrásokat biztosítson az európai kutatók számára.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.