Hirdetés
. Hirdetés

New Yorkba megy az IND Group

|

A banki front-office szolgáltatásokkal foglalkozó cégcsoport idén szeptemberben a a Finovate vendégelőadója lesz, amely a világ legrangosabb pénzügyi-technológiai konferenciája. A pénzügyi technológiák Oscarjának is nevezett rendezvényen két nap alatt 65 szereplő mutatja majd be legújabb és legkorszerűbb termékeit, szolgáltatásait.

Hirdetés

A 2007 óta évente háromszor - San Francisco-ban, Londonban és New Yorkban - megrendezett Finovate olyan egyedülálló nemzetközi konferenciasorozat, ahol a technológiai cégek bankoknak, befektetőknek és elemzőknek mutatják be speciális, jövőbe mutató megoldásaikat. A konferenciáira az előadókat kizárólag fejlesztéseik minősége és újszerűsége alapján választják ki és hívják meg. A rendezvény érdekessége, hogy az előadók kizárólag rövid demo formájában, idén például mindössze hét perc alatt mutathatják be újításaikat a banki és pénzügyi megoldások terén - a hagyományos prezentációs formák nem megengedettek.

Variációk egy témára

Az IND arra helyezi a hangsúlyt, hogy - egy valós élethelyzeten keresztül - bemutassa, miként válhat egy mobil alkalmazás a bankkal folytatott kapcsolatunk elsődleges csatornájává. Nem meglepő, hogy a felnövekvő generációnak már természetes mobilos e-mailezés, de a közösségi háló okostelefonon történő látogatása is azt mutatja, hogy a mobil eszközökben rejlő adottságok tárháza óriási. Az IND Group képviselői szerint ezt a bankok sem hagyhatják figyelmen kívül. Azok az alkalmazások igazán jövőbemutatóak, amelyek ezekre a képességekre építenek, és olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amit például egy internet bank, vagy annak egyszerű mobilra átültetett változata nem tud biztosítani.

Az értesítések azonnali eljuttatása a felhasználóhoz (ahol azonnal reagálni is lehet az eseményekre, például a felhasználó beérkező számláit pár érintéssel kifizeti már a beérkezés pillanatában), pénz átutalása anélkül, hogy az átutaláshoz szükséges adatokat meg kellene jegyezni, vagy be kellene gépelni (ehelyett az adatok egy természetes mozdulattal - például két telefon koccintásával (bump-to-pay), vagy épp a telefon kamerájával is átadhatóak), és a személyes pénzügyek felügyelete, amikor a felhasználó akár a boltból kilépve is jelzést kaphat arról, hogy túllépte az előirányzott költségvetést, vagy még a boltba érkezés előtt megnézheti mennyit költhet el - ezek a témák képezik a cég amerikai demo-prezentációjának gerincét.

„Izgatottan várjuk a New York-i bemutatót és örülünk, hogy ilyen nívós szakmai fórumon veszünk részt, mint a Finovate! Reményeink szerint a bemutató nagy érdeklődést vált majd ki a közönségből. A meghívás azt jelenti, hogy termékeink és szolgáltatásaink az élvonalban vannak" - nyilatkozott Nyíri József technológiai igazgató a konferencia kapcsán.

Az IND Groupról

Az európai és a közel-keleti régió több mint 15 országában 30 bank alkalmaz IND megoldásokat, a cég számos irodával rendelkezik Európa-szerte, úgy, mint Bécs, Bukarest, Krakkó, Pozsony, London, Stuttgart, Zágráb, Budapest és Miskolc. Ezen felül folyamatosan bővülő partnerhálózata révén jelen van Bahreinben, Dubaiban, Egyiptomban, Svájcban és Ukrajnában.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.