Hirdetés
. Hirdetés

Normálból HD felbontás

|

Pénteken megnyitotta kapuit a berlini IFA szórakoztatóelektronikai kiállítás. Ahogy várható volt, özönlöttek a bejelentések.

Hirdetés

A legtöbb újdonság pillanatnyilag a televíziókészülékek területéről érkezik. A Sharp bemutatta az ultravékony AQUOS LC-XS1 LCD tévé termékcsaládot. Ezek vastagsága 2,5 cm a legvékonyabb, illetve 5 cm a legvastagabb pontnál és a cég tájékoztatása szerint az eddiginél 50 százalékkal több színárnyalat megjelenítésére képesek. A hangrendszert a Pioneer-ral közösen fejlesztették ki. Az XS-1 család októberben lesz kapható Európában.

aquosxs2.jpg
A Sony is beszáll a vékony panel-versenybe, bár egyelőre ennek csak a hírét jelentették be: ez év végén dobják piacra a ZX-1 típust. A 40 hüvelyk képernyő-átmérőjű készülék csupán 9,9 miliméter vastag lesz a legvékonyabb pontján. A ZX-1 november 10-én jelenik meg Japánban és várhatóan még az idén Európában is. Az ára Japánban 4540 USA-dollár lesz. A készülék vastagságát úgy sikerült lecsökkenteni, hogy a TV tunert és az egyéb képfeldolgozási technológiát kivették és külön dobozba helyezték. A videojelet drótnélküli technológiával közvetítik a képernyőre, a maximális hatósugár kb. 30 méter. Az egység támogatja a DVB-T és a DVB-C szabványt, valamint beépített MPEG-4 AVC-HD tunert is tartalmaz.

sony-zx1.jpg

A Philips bejelentette a LED LUX technológiáját, amellyel a plazma készülékekhez hasonló mélyésgű fekete színt lehet megjeleníteni az LCD-tévéken. Ennek lényege, hogy 1152 LED-et építenek be a panelbe, ezeket 128 szegmensbe osztják fel, amelyek egyenként vezérelhetőek. Az első LED-alapú típus a 42PFL9803 lesz, és 4400 dollárba fog kerülni. Az IFA-n az új generációs (hagyományos) Aurea LCD-tv sorozatot vezették be, amelyeket 37 és 42 hüvelykes változatban lehet kapni jövő hónaptól, 3200, illetve 3700 euróért.

A Toshiba több újdonsággal érkezett, ezek közül kettő a standard felbontású tartalmat nagy felbontásúra skálázza fel, ezek pedig az Extended Detail Enhancement (XDE) és a Resolution+ technológiák. A HD-DVD csata elvesztése után a vállalat továbbra sem tervez Blu-Ray termékek gyártását, helyette inkább a a hagyományos felbontást teszi nagy felbontásúvá (vagy ahhoz közelivé). Ennek kapcsán két terméket is bejelentettek, az egyik a Regza ZF LCD-televízió család, amely 40 és 46 hüvelykes változatban lesz elérhető és 1080p felbontást támogat. Árat nem közöltek. A másik termék az XD-E500 DVD-lejátszó, amely támogatja az XDE technológiát. Várhatóan egy hónap múlva dobják piacra Európában, ára 149 euro lesz.

Végül pedig nyilvánosságra hozták a Fujitsu Siemens netbookjának árát: az Amilo Mini 399 euróba fog kerülni. Emlékeztetőül: képernyőmérete 9 hüvelyk, processzor: 1,6 GHz Intel Atom, merevlemez-kapacitástól függően több változatban lesz kapható, 30-től 80 GB-ig. Az IFA-n kiállított modell 1GB memóriát, valamint Windows XP Home operációs rendszert tartalmazott.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.