Hirdetés
. Hirdetés

Nőtt az Ace Telecom árbevétele

|

Az Ace Telecom 2010-ben 494 millió forint árbevételt ért el, ami 21,3 százalékkal haladja meg a megelőző év 407 milliós értékét - ezt az internetszolgáltató ma budapesti sajtótájékoztatón közölte.

Hirdetés

A főleg Budapesten és az agglomerációban működő szolhungáltató az elmúlt öt évben átlagosan 20 százalékkal tudta növelni árbevételét évről-évre, és ez a recesszió sújtotta 2010-ben is tartható volt. A vállalat közlése szerint a növekedés mögött az internetes szolgáltatások iránti keresletnövekedés áll, de az eredmény a folyamatosan bővülő hálózat révén bővülő nagyobb ügyfélszám elérésének is köszönhető. (Szerettük volna azt is megtudni, hogy az árbevételhez mekkora profit társul, ám kérdésünket a cég sajtókapcsolatokért felelős munkatársa egyelőre elhárította azzal, hogy nincs még készen a cég eredménykimutatása. Annyit viszont elárult, hogy nyereséges évet tudhat maga mögött a vállalkozás.)

A céges ügyfelek domináltak

Strelisky Ádám

A vállalat 2010-es árbevételének 80 százalékát a vállalati, míg 20 százalékát a lakossági internet szolgáltatásból származó bevételek alkották. 2010-ben az árbevétel több mint 24 százalékát, összesen 121 millió forintot költötték fejlesztésekre, és hasonló mértékű beruházások szerepelnek terveik között az idei évben is. Strelisky Ádám ügyvezető igazgató (képünkön) a mai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az elmúlt év minden piaci szereplő számára nehéznek bizonyult, figyelembe véve a bizonytalan piaci kilátásokat és a váratlan állami szankciókat. "A kihívásokkal teli helyzet ellenére kulcsfontosságú lépésként kezeltük a folyamatos fejlesztéseket. A stratégiai hálózat-felvásárlások mellett, 50 százalékkal, 90 kilométerről 135 kilométerre bővítettük optikai gerinchálózatunkat, és kialakítottunk két egymástól független gyűrű topológiát, ezzel emelve a rendelkezésre állást. A hálózati hibák kiküszöbölését egy egyedi fejlesztésű hálózatmonitorozó rendszer segíti, amely valós időben figyeli a hálózati aktív eszközöket."

A kft. jelenleg Budapest és agglomerációjának 96 százalékát fedi le. A bővítés mögött, többek között, a Wnet Internet Kft. Rétság és környéki hálózatának felvásárlása áll, de 2010 decemberében ACE Telecom tulajdonba került a HunNet Hungarian Networks főváros és környéki hálózata is. Utóbbi tranzakció eredményeként összesen 50 új bázisállomással bővült a szolgáltató hálózata. Ezzel az ACE Telecom, Budapest és környéke egyik legnagyobb mikrohullámú hálózatával rendelkező internet szolgáltatójává fejlődött.

További fejlesztésekre készülnek

2011-ben is a műszaki fejlesztésektől, és a minőségi szolgáltatás iránti kereslet növekedésétől várják az árbevétel hasonló arányú növekedését. A beruházások elsősorban az optikai gerinchálózat további bővítését célozzák meg. Az elképzelések szerint, idén 50 kilométer új hálózatot építenek ki, de a tervek között szerepel új rádiós technológiák bevezetése is.
 
Átszervezés volt
 

„A vállalat méretének növekedése és a megsokszorozódott feladatok miatt átszerveztük a céget az ügyfelek hatékonyabb kiszolgálása érdekében. Terveink között szerepel további vidéki kirendeltségek megnyitása is, hogy minél közelebb kerüljünk a fővároson kívül működő vállalatokhoz" - tette hozzá Strelisky Ádám.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár