Hirdetés
. Hirdetés

Nyílt forráskódnál mindent szabad?

|

Licenckötelezettségek nyílt forráskód esetén is vannak - hívta fel a figyelmet a Computerworldnek adott interjújában dr. Telek Eszter.

Hirdetés

Az IPR-Insights vezető tanácsadójának elmondása alapján alapvetően két nagy világot lehet elkülöníteni: az egyik a tulajdonosi vagy zárt forráskódú szoftverek világa, a másik pedig a nyílt forráskódú (open source) vagy másképp szabad (free) szoftverek területe, avagy FLOSS (a free/libre/open source software).

 



A kettő között komoly eltérés van, hiszten míg az ingyenes, ámde zárt programoknak csak a használatáért nem kell fizetni, addig a másik világban a forráskódot hozzáférhetővé teszi a szerző, és a felhasználó ebből adódóan élvezheti az előbb említett szabadságokat – természetesen a licenc által rögzített feltételek mellett.

"Mind a tulajdonosi, mind az open source szoftverek védelmét a szerzői jog biztosítja. Az open source szoftvereknek is vannak licencei, melyek természetesen más rendelkezéseket tartalmaznak, mint egy tulajdonosi licenc, de az abban foglalt feltételeket is be kell tartani. Aki nem teszi, az ugyanúgy szerzői jogokat sért, mint amikor valaki például engedély nélkül Windowst használ" - nyilatkozta dr. Telek Eszter a Computerworld kérdésére. Az interjút teljes egészében a társoldalunkon olvashatja el, ahol a szakértő Open Source konferencián felvett előadását is megtekintheti!

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.