Hirdetés
. Hirdetés

Nyolc magyar cég jelentkezett az EIT Digital pán-európai startup versenyére

|

234 vállalkozás, s köztük 8 hazai cég jelentkezett Európa egyik legrangosabb startup versenyére, az EIT Digital Challenge-re, hogy üzletfejlesztési és tőkebevonási tanácsadást követően támogatást kapjon a nemzetközi piacra lépéséhez.

Hirdetés

"Évről évre egyre erősebb a mezőny" - mondta Dominik Krabbe, az EIT Digital Challenge főszervezője." Ebben az évben magasabb követelményeket állítottunk, hisz olyan növekedési fázisban lévő vállalkozásokat keresünk, amelyek már megjelentek a hazai piacon, és bevétellel is rendelkeznek. Alig várjuk a döntőket, amelyeken a legígéretesebb csapatok személyesen is bemutatkozhatnak majd, és még inkább a győztes vállalkozásokkal folytatandó közös munkát, melynek során segítünk nekik, hogy kilépjenek az európai piacokra. A tavalyi győztesek, a Soma Analytics, a Konux vagy a Sentryo az EIT Digital segítségének köszönhetően már több nemzetközi sikert könyvelhettek el."

A jelentkezők öt különböző kategóriában adhatták le nevezésüket. A kategóriák 8-10 legjobb csapata lehetőséget kap arra, hogy személyesen mutatkozzon be a szakmai zsűri előtt. A 2016 novemberében megrendezendő döntőknek európai nagyvárosok adnak otthont: Helsinki (digitális ipar), Párizs (digitális város), Eindhoven (digitális jóllét), Stockholm (digitális infrastruktúra) és London (digitális pénzügyek). A döntőbe jutott csapatok nevét 2016. október elején hozzák nyilvánosságra.

25 európai ország összesen 234 vállalkozása nevezett a meghirdetett öt kategóriában,

  • minden harmadik csapat alapítója vagy társalapítója nő,
  • a pályázók fele a digitális ipar és a digitális jóllét kategóriában indult,
  • a csapatok egy negyede az utolsó 24 órában adta le jelentkezését,
  • a vállalatok több mint egyharmada már rendelkezik bejegyzett technológiai szabadalommal,
  • a startupok 80%-a más vállalkozásoknak (B2B) kínál megoldásokat,
  • a jelentkező csapatok negyede több mint 10 munkatárssal dolgozik együtt.

A nyertes csapatok hozzáférést kapnak az EIT Digital több mint 130 taggal - a digitális területen működő vezető európai nagy-, közép- és kisvállalatok, kutatóintézetek, egyetemek, valamint startupok - rendelkező innovációs hálózatához, valamint egy éven keresztül személyre szabott támogatást kapnak az EIT Digital üzletfejlesztői csapatától. Az egyes kategóriák győztesei ezen felül 50.000 eurós pénzjutalomban is részesülnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.