Hirdetés
. Hirdetés

Olcsóbb letöltéseket akar az Európai Bizottság

|

Az EB egységesítené a kereskedelmi zene- és filmletöltések szabályozását, hogy egyetlen piacot létesítsen az EU-s polgároknak, és függetlenítené az ICANN-t.

Hirdetés

Jelenleg az EU-s tagországok állampolgárai hiába keresnek olcsóbb megoldást akár a szomszédos országokban is, hogy legálisan töltsenek le zenét vagy filmeket. Ezt lehetetlenné teszi a szerzői jogdíj beszedésének az egyes országokban hatályos rendszere, illetve az, hogy minden országban más-más szervezet gyűjti be és osztja szét a díjakat az alkotók között. Ezek a szervezetek eddig sikeresen szabotálták el a nemzetközi árversenyt lehetővé tevő kezdeményezéseket, szokás szerint arra hivatkozva, hogy ez sértené a zenészek érdekeit. Viviane Reding, az információs társadalomért felelős EB-biztos most egységes európai copyright-törvényt szeretne elfogadtatni. Érvelése szerint ezzel a fogyasztók olcsóbban juthatnának digitális tartalmakhoz, ami csökkentené az illegális letöltések számát.

Az új törvény a letöltött tartalmak másolását is újraszabályozná. Jelenleg minden ország maga dönti el, hogyan rendelkezik a kérdésben: Nagy-Britanniában például a felhasználók egyetlen másolatot sem készíthetnek a letöltött tartalmakról, míg más országokban engedékenyebb a szabályozás.

- Jelenleg a fogyasztóknak azt írják elő, hogy mit nem tehetnek a letöltött tartalmakkal. Szeretnénk ezen változtatni egy világos, harmonizált szabályozással arról, hogy mit szabad másolni az EU-n belül - nyilatkozta a tervezettel kapcsolatban Meglana Kuneva fogyasztóvédelmi EB-biztos.

Részt kérnek az ICANN-ból is
Reding hétfőn szorgalmazta azt is, hogy a domainnevek kiosztásának felügyeletét végző ICANN szeptembertől új megközelítést alkalmazzon tevékenysége során. Akkor jár le ugyanis a szervezetnek az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumával kötött szándéknyilatkozata, ez pedig lehetőséget adhat rá, hogy az ICANN formálisan is függetlenítse magát az amerikai kormánytól.

Reding reményét fejezte ki, hogy Obama elnöknek "lesz elég bátorsága, bölcsessége és tisztelete az internet globális természete iránt", hogy előkészítse az utat "egy új, transzparensebb, demokratikusabb és méginkább multilaterális internet-felügyelethez." Az EB-biztos leszögezte: Európa kész támogatni Obamát ebbéli erőfeszítéseiben. Reding elképzelése szerint mindez akár a G12-es kormányzatok képviselőiből álló informális csoportra is épülhetne, a döntéshozatalt pedig egy földrajzilag kiegyenlített összetételű testülete bízná.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.