Hirdetés
. Hirdetés

Országos gerinchálózatot épít a BTel

|

A frissen kiépült tatabányai városi hálózat és a komáromi kistérség összekapcsolásával átadták a Business Telecom Nyrt. tervezett országos gerinchálózatának első teljes szakaszát.

Hirdetés

Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója szerint az érintett térségekben az intézményi igények alapján elinduló kiépítés, majd a teljes gerincszakasz összekapcsolása a szolgáltatási minőség és sávszélesség mellett a hálózat rugalmasságát és biztonságát tekintve is jelentős ugrást jelent, illetve zárt, bérelt hálózatok kialakítását is lehetővé teszi. A cég teljes mértékben saját eszközökre épülő, országos lefedettséget biztosító saját hálózata, amely a tervek szerint öt szakaszból áll majd, várhatóan 2015-re épül ki.

„A válság kezdete óta cégünk egyik legnagyobb erőssége a legfejlettebb technológiákat használó, folyamatosan bővülő saját mikrohullámú hálózat, mely egyre nagyobb és nagyobb piaci függetlenséget jelent számunkra, önállóan tervezhető költségstruktúrákkal” – mutatott rá Takács. „Erre az erősségre építve jutottunk el oda, hogy az országban bárhol tudunk szolgáltatni; a végső célunk viszont az, hogy jelenlegi szolgáltatás-kínálatunkat képesek legyünk teljes mértékben saját tulajdonban lévő, saját szakembereink által működtetett eszközökön biztosítani – ehhez járul hozzá a saját gerinchálózat.”

A saját hálózat jelentős szerepet játszik a Business Telecom terveiben. A társaság 2011-2012-es kötvényprogramja során befolyt források egy részét rendszeresen a már rövidtávon megtérülő saját hálózati fejlesztésekre fordítja, és a kötvényprogram folytatásával, valamint tőzsdei terveinek megvalósításával ezt tervezi a jövőben is.

Az elnök-vezérigazgató szerint a saját távközlési gerinchálózat első, észak-nyugati szakaszának mostani átadásával jelentős szolgáltatási kapacitások nyílnak meg azáltal, hogy a rendszer minden eddiginél rugalmasabbá és biztonságosabbá válik. Tatabányán egyébként a kiépítés mindössze két hónapig tartott, a beruházás az önkormányzat és intézményeinek igénye alapján indult el, de a bevált üzleti modellt követve olyan távközlési hálózatot eredményezett, amely ennél jóval szélesebb ügyfélkör számára biztosít távközlési alternatívát.

A BTel itt kiépült új, városi távközlési hálózata, amelyre már üzleti és lakossági előfizetők is csatlakoznak, jelentős költségcsökkentéshez segítette a helyi önkormányzatot és 64 intézményét. „Az utóbbi időszak visszajelzései rendkívül pozitívak: a távközlési költségeken akár 50 százalékot saját beruházás nélkül megtakarító közintézmények, köztük hivatalok, iskolák, kórházak, jelentős ugrást tapasztaltak a szolgáltatási minőségben, sávszélességben” – emelte ki az nyrt. első embere.

A 2006-ban Kecskeméten alapított BTel közel 60 főt foglalkoztat. Alternatív távközlési szolgáltatóként vezetékes hang-, szélessávú internet-, mobilinternet- és műholdas tévészolgáltatást, valamint egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt országszerte. Kapcsolódó szolgáltatásai közé tartoznak az IPTV, IP alapú telefonszolgáltatások, az eFax szolgáltatás, VPN kapcsolatok kiépítése, szerver- elhelyezés, szerverbérlet, valamint a domain-regisztráció. A Business Telecom 2011-2012-es évi kötvényprogramja keretében kibocsátott vállalati kötvényei forognak a Budapesti Értéktőzsdén is.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.