Hirdetés
. Hirdetés

PC-k ezrein sötétülhet el a net

|

A DNSChanger trójai évek óta fertőz. Egy hónapon belül komoly problémát okozhat.

Hirdetés

A trójai fénykorában még több mint négymillió rendszeren volt megtalálható, ám szerencsére az utóbbi években visszaesett a "részesedése". A DNSChanger meglehetősen veszedelmes, mivel a megtámadott rendszerekre kerülve manipulálja a hálózati beállításokat, és a DNS címek megváltoztatásával elsötétít egyes népszerű oldalakat, hogy a felhasználókat más, kártékony weblapokra irányítsa. Ráadásul a kártevő előszeretettel állít gátat a Windows hibajavításoknak és a végpontvédelmek frissítéseinek is, hogy megakadályozza a kiirtását. Így egy idő után más vírusoknak is megnyitja az utat a nem naprakészen tartott rendszerek révén.

 



Az FBI ténykedésének köszönhetően a megfertőzött gépeket kiszolgáló szervereket már ártalmatlanították, ám ez nem jelenti azt, hogy az érintett gépek ne lennének veszélyben. A szerverek lekapcsolásával ugyanis internetelérési problémák jelentkezhetnek, amely 30 napon belül valósággá válik majd, mivel a hatóságok csak 120 napig vállalták a szerverek életben tartását.

Hogy miként űzhető el a rendszerekről a DNSChanger? A Biztonságportál cikkéből választ kaphat a kérdésre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.