Hirdetés
. Hirdetés

Pénz a netről!

|

Az internet ugyan végtelen lehetőségeket kínálhat a vállalkozások számára, de tervezhető bevételek és kiadások nélkül nincs jól működő weboldal.

Hirdetés

Az internetes vállalkozások működésének alapját, a hagyományos üzleti elképzelésekhez hasonlóan, komoly tervezés és elemzés kellene, hogy megelőzze. Talán ijesztőnek hangzik, hogy 10 internetes szolgáltatás közül csak egy jut el a nagykorúságig, tervezés hiányában így a "startup" oldalak többsége nem éri meg a második üzleti évét.

Néhány gondolat az anyagiak előtt
A gondos tervezésnek figyelembe kell venni a már működő konkurens vállalkozásokat, azok működéséből érdemes levonni a lehetséges tanulságokat, illetve ha a piac túltelített nem feltétlenül érdemes arra alapozni, hogy majd a már működő oldalaktól csábítunk el látogatókat.

Elsőnek lenni érdemes, de meglehetősen rizikós, hiszen egy hazai környezetben ismeretlen üzleti modell nem biztos, hogy a magyar viszonyok között is működik.

Fontos, hogy milyen partnereket választunk, és miként ismertetjük meg új weboldalunkat, szolgáltatásunkat az internetes közösséggel. Egy jól megtervezett együttműködés garantálhatja az üzleti sikert is, viszont egy rosszul pozícionált kampány lehet akár teljesen hatástalan is.

Fontos megjegyezni, hogy ha függetlenek szeretnénk maradni, az a leglassabb és a legköltségesebb megoldás. Így viszont nem kell elköteleznünk magunkat valamelyik portál irányába, és így nem függünk a bevétel megosztás, vagy a partner által kínált hirdetésszervezési kapacitásoktól. Ezzel szemben egy jól kidolgozott együttműködési megoldás mindkét fél előnyös lehetőségeit ötvözve, hatékonyabban érheti el a megcélzott közönséget.

Azzal viszont mindenképpen tisztában kell lennünk, hogy a nagy látogatottságot vonzó portálokon is fontos a szolgáltatásunk megfelelő pozícionálása, rendszeres promotálása.

Hagyományos bevételi források
Hatalmas változások folynak a hirdetési piacon. Az eddig elsődleges költési helyen szereplő nyomtatott sajtótermékek jelentős bevételcsökkenést tapasztalhattak az utóbbi időben, az online bevételek ezzel szemben nagyságrendekkel növekednek.

A hirdetők manapság szívesen indítanak online kampányokat, szponzorálnak szolgáltatásokat, helyeznek el pr-cikkeket azokon az oldalakon, amelyeken keresztül nagyszámú látogatót, vagy speciális tartalommal egy számukra fontos célközönséget érhetnek el. A hirdető azonban nem jön be az utcáról, ismeretlen weboldalunkkal ne is bombázzuk a cégek, ügynökségek szakembereit. Legyünk unikálisak, sikeresek, vonzók, valamint „jól-auditáltak" és ekkor nagyobb eséllyel pályázhatunk a hirdetési torta egy kisebb szeletére. Sokan úgy gondolják, hogy elég egy jó hirdetésszervező a sikerhez. Ez sajnos sokszor túlzott optimizmus. Érdemes úgy tervezni, hogy az első évben nagyobb bevételt nem realizálunk a bannerek csillogó világából. Ha mégis az azt bizonyítja, hogy van létjogosultsága oldalunknak.


Szponzorációra is csak akkor érdemes építeni, ha az már szerződés formájában, aláírva fekszik a fiókunkban, az előzetes ígéretek ezek nélkül csupán illúzióinkat gyarapítják.


Adwords vagy etarget?

Viszonylag könnyű bevételi forrásnak látszik valamelyik keresőszó alapú hirdetési megoldás elhelyezése oldalunkon, ez ugyan túl nagy haszonnal nem kecsegtet, amíg másfajta bevételünk nincs, hozhat ez is valamennyit a konyhára. Az átkattintás alapú hirdetés egyetlen hátránya, hogy nem tervezhető bevételt eredményez. A felhasználó számára felkínált kulcsszavak átkattintásonkénti ára, illetve, hogy ez nekünk mennyi forintot jelent szavanként változik. A vállalkozások közül egyre többen próbálkoznak meg ezzel a viszonylag könnyű hirdetési formával, mivel nem szükséges hozzá saját reklámszerver, könnyű az adminisztrációja, s alapvetően a rendszerbe való belépés után automatikusan működik. Hátrányának mondhatjuk, hogy az oldal arculatába nehéz bele illeszteni, a hirdetési dobozban megjelenő hirdetések tartalma és kinézete kusza, és rendezetlen is lehet.


Egyéni megoldások
Előfizetéses tartalomban csak olyan esetben érdemes gondolkodni, ha olyat kínálunk a felhasználók számára, amely más módon nem elérhető számukra. Ilyen viszont elég kevés van, az online játékokon és a felnőtteknek szánt speciális tartalom kivételével elég ritkán vehető rá az internetezők szélesebb tábora arra, hogy fizessen az általunk előállított oldalakon található információkért.


Nem állítom, hogy nem lehet kitalálni és megvalósítani egy előfizetéses alapon működő szolgáltatást, de a felhasználók szokásait ismerve nem egyszerű rávenni őket, hogy egy még teljesen új oldalon költsék el forintjaikat.


Ez alól természetesen kivételnek számítanak az online üzletek, webshopok. Ezek üzleti sikerét azonban egyre jobban fenyegeti a gombamód szaporodó, olcsó megoldásokkal operáló, igénytelen, vagy egész egyszerűen csak alacsony szolgáltatás szintű webboltok elterjedése. A kötelező jótállási garancia feltételeknek fittyet hányó, szürke, vagy fekete importból dolgozó oldalak nem csak a hazai online kereskedelemnek ártanak, de az általuk forgalmazott márkák hazai hivatalos forgalmazóit is ellehetetlenítik. Az egyetlen reális alternatíva egy hatékonyabb ellenőrzési rendszeren alapuló, a vásárlók jogait védő szisztéma kialakítása lenne, de a jelenleg hatályban lévő e-kereskedelmi törvény meglehetősen kezdetlegesen szabályozza az ilyen, gyakran bejelentés nélkül működő oldalak tevékenységét. Marad tehát az önszabályozás, illetve az árösszehasonlító oldalak értékelő rendszere, amely a felhasználók tapasztalatai, visszajelzései segítségével ritkíthatná meg az ilyen kétes webshopokat.


Mobil megoldások

A bankkártyás fizetési lehetőségek ugyan egyre jobban terjednek, ennek ellenére ma még szívesebben vásárolnak az emberek sms-megoldások segítségével.


Az emeltdíjas sms-ekre épülő szolgáltatásoknál tehát jobb a helyzet, mivel ezek az utóbbi években teljesen általánossá váltak a televíziós csatornáknak köszönhetően. Itt a gyenge pont a vásárló és a weboldal tulajdonos közé ékelődő mobilszolgáltató jelentős jutaléka. A szolgáltatás tervezésénél érdemes ezzel kalkulálni, hiszen ha rosszul alapozzuk meg üzleti modellünket könnyen a „múlt idejű" szolgáltatások között találhatjuk szépreményű vállalkozásunkat.


Bevételt tehát a kezdő vállalkozásoknak nem könnyű realizálni a neten, de a céges weboldalak, online üzleti megoldások egyre nagyobb teret nyernek világszerte. A sikeres működés titka pedig továbbra is a vásárló igényeinek magas szintű kielégítése és a jól megalapozott üzleti elképzelés. Ha ezek a feltételek igényes megvalósítással párosulnak az elégedett felhasználók egymásnak adják majd a „virtuális kilincset".
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.