Hirdetés
. Hirdetés

Pokoli hónap vár az Androidra

|

Az Oracle és a Google képviselői nem tudtak peren kívül megegyezni, így április 16-án az eddigi legnagyobb szabadalmi per veheti kezdetét.

Hirdetés

Az Oracle 2010 januárjában vásárolta fel a Sun Microsystems-t, amely során a céghez kerültek a Java szabadalmak is. A bekebelezést követően így fél évvel az Oracle egy sajtóközleményben bejelentette, hogy pert indít a Google ellen, mivel álláspontjuk szerint az Android operációs rendszerben használt Java technológiákkal az megsértette a szellemi tulajdonjogukat. „Az Android kifejlesztése során a Google tudatosan többször is megsértette az Oracle szellemi jogát a Java használatával“ - állt a beadványukban. A keresőcég reagálásában alaptalannak nevezte a vádakat, mivel szerintük minden fontos licenc a birtokukban van a platform fejlesztéséhez.

Ezt követően a két vállalat között párbeszéd kezdődött, hogy megpróbáljanak peren kívül megállapodni. Mint fentebb is látható, meglehetősen távol voltak az álláspontok. Míg a Google nem akart egy centet sem fizetni az érintett Java szabadalmak használata miatt, addig az Oracle sajtóértesülések szerint több milliárd dolláros kártérítésben reménykedik.

 


Paul S. Grewal, az ügyet vezető szövetségi bíró mellé kijelölt társbíró levele alapján a két fél közötti tárgyalások mostanra teljesen megrekedtek, nincs remény kompromisszumra, így a továbbiakban a Google és az Oracle a bíróságon folytathatja a szabadalmi vitát. Az IT World információi szerint azonban még egy esély van az ügy csendes rendezésére, Safra Catz, az Oracle és Andy Rubin, a Google képviselője április 9-én még egyszer találkozni fog. Ha nem lesz megállapodás, akkor vélhetően nagy sajtóvisszhangot fog kapni az április 16-án kezdődő nyolchetesre tervezett bírósági eljárás.

A Computerworld korábbi cikke szerint egyébként mindkét vállalatnak van takargatni valója. Az Oracle például mindmáig nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, mekkora kárt is okozott számára a Java technológia Androidbeli felhasználása, emiatt a kezdeti, milliárdos kárigény mára néhány száz millió dollárra fogyatkozott. Ugyanakkor a keresővállalat sem bizonyult makulátlannak, mivel képtelen volt a bírónál elérni, hogy egy időközben felbukkant, egyik mérnöke által írt, a Google-re nézve terhelő e-mailt ne vegyen figyelembe az ügy során.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.