Hirdetés
. Hirdetés

Prezizik az ügyészség?

|

Még mindig sláger a szerzői joggal kapcsolatos bűncselekményekre koncentrálni, ha számítástechnikai bűnözésről kell beszélni, legalábbis jogászi körökben.

Hirdetés

Az V.-XIII. kerületi ügyészségről érkezett kolléganő előadása feledtette bennem azt a körülbelül. 1998-ban kialakult képet, mely szerint az ügyészségen írógépeken dolgoznak, miközben mi már Word-ben (pontosabban Wordperfect-ben) szerkesztettünk doksikat és Powerpoint-on voltak a diáink. Mára fordult a kocka: míg nekem most is .ppt diáim voltak, az ügyésznő prezis előadást tartott.

Előadásából a következőket tudhattuk meg:

- a XIII. kerületbe azért kerül sok ügy, mert a nagy szerverparkok mind ott vannak, például a Victor Hugo utcai
- A szerzői művek másolását, megosztását tiltó normát egy Huber Humphrey idézet alapján meg lehet kérdőjelezni
- A XIII. kerületben idén összesen harminc szerzői jogsértéssel kapcsolatos büntetőeljárás indult ebből tizenöt volt internettel kapcsolatos
- a DC hubok elavultak, a BitTorrent technológia dominál
- a nemzetközi megkeresésekkel sok gondjuk van
- a nyomozásokat otthoni internetezőkre nem terjesztik ki, mert tömegessé és partallaná válnának az eljárások
- kitért, de nem részletezte a 2013. július 1. dekriminalizációt a 100.000 forint vagyoni hátrányt okozó szerzői jogsértésekre
- a magáncélú másolás törvényi engedélye nem vonatkozik a szoftverekre, de ehhez képest alkivételt képeznek a freeware-k (sic)
- miután kirendeltek egy informatikai szakértőt szaktanácsadónak, utána nem lehet kirendelt szakértő
- a szakértő az ügy főkérdéseire (bűncselekmény-e az eljárás tárgyává tett cselekmény, az elkövető büntetőjogi felelősségére) nem tehet megállapításokat és nem vonhat le következtetéseket
- a szakértőt nem lehet kirendelni az okozott vagyoni hátrány megállapítására.
 
Jogi szempontból bővebben

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.