Sitten ülnek a spam-királyok?

|

A spam-királyok milliókat keresnek, de sokszor börtönben végzik. A levélszemét-gyárosok kiléte, így sorsa kevéssé ismert számunkra, akik csak az elduguló postafiókok miatt dühönghetünk.

A világszerte egyre komolyabb gondot jelent a kéretlen levelek áradata. Egyes források szerint a teljes levélforgalom 80 százalékát is elérheti már részarányuk. Egyre több spammert üldöznek, sőt kapnak el illegális tevékenységük során. Ennek ellenére az általuk küldött e-mailek özöne azonban valahogy nem fogyatkozik, sőt napról napra több zombi PC ontja a spameket.
 
Vajon mi történik az ismertté vált elkövetőkkel, kik is azok akik igazán megérdemlik a spam-király címet? Íme a top tíz induló.

Nem kell különösebben irigyelnünk a lefülelt spammereket, hiszen jó részük már ült vagy jelenleg élvezi a szövetségi kormányok vendégszeretetét, ketten már meghaltak, és a maradék milliós kártérítéseket fizetett a gaztettéért. Cserélne ön valamelyikkel?


Adam Vitale

Hirdetés


Álnevei:
batch1, n1hustler4life
Jelenleg: 30 hónapos börtönbüntetését tölti


Todd Moeller-el együtt Vitale tagja volt a g00dfellas nevű bandának, mely „pump-and-dump" akciókra szakosodott, mesterségesen feltornázták egy-egy értéktelen társaság részvényének árát, így a beavatott emberek nagy haszonnal tudták eladni azokat.  2007 júniusában Vitale bűnösnek vallotta magát a bíróság előtt, amely a Szövetségi SPAM törvény megszegésével vádolta. A vádak szerint Vitale egy hét leforgása alatt 1.3 millió AOL email címet árasztott el spam üzenetekkel.

Nem egy tipikus jófiú, igaz? Vitale aktája 22 rendbeli törvényszegést tartalmaz. A pletykák szerint a saját társait is átverte, így nem csoda, hogy egy átállt társa árulta be a titkosszolgálatnak. A vádalkuban végül is 30 hónap letöltendő szabadság vesztésben és 180.000 dollár kártérítésben tudott megegyezni az ügyészséggel.

Jobb időkben a 28 éves Vitale heti több mint 40.000 dollárt keresett. Most rendszámtáblákat készít a szövetségi börtönben.

Hirdetés


Uralkodói neve:
A Rendszámtáblák Lordja


Jeremy Jaynes


Álnevei:
Gaven Stubberfield
Jelenleg: szabadlábon

Hirdetés


Egy lopott adatbázison keresztül Jaynes és húga Jessica 90 millió AOL ügyfél e-mail postafiókját bombázta napi 24 órában spamekkel. Havonta 400.000 és 750.000 dollár között kerestek  'gazdagodj-meg-gyorsan' és ló-pornó (ne is kérdezd mi az!) ajánlataikkal. A spam üzenetekkel való visszaélés mellett az AOL kőkemény anti-spam rendszerét is támadta.

2004 novemberében Jaynes bűnösnek találták kéretlen tömeges üzenetek hamis címről való küldésében és 9 évnyi szabadságvesztésre ítélték. Tavaly azonban a Virginiai Legfelsőbb bíróság értelmezése szerint a törvény túlságosan tág értelmezése sértette az Első Módosításban megfogalmazott jogokat, így a spammer most szabad lábon terjesztheti ló-szeretetét a világon.


Uralkodói neve:
Virginiai Várgróf

Edward Davidson


Álneve:
Fast Eddie
Jelenleg: halott (öngyilkos lett)


Kevés olyan spammer történet van, amely értelmetlenebb vagy tragikusabb, mint Davidsoné. Az FBI szerint Davidson egy Power Promoters nevű üzletet működtetett, amelyen keresztül a legkülönbözőbb dolgokat -parfümtől az órákig -árverezte el. 2007 júniusában Davidsont a szövetségi SPAM törvény megszegésével vádolták, ő bűnösnek vallotta magát, így 21 hónap börtönre ítélték Coloradóban.


Tavaly júliusban Davidson egyszerűen kisétált a börtönből, és feleségét arra kényszerítette, hogy jöjjön érte és vigye haza. Hazaérkezvén Davidson megölte feleségét és 3 éves kislányát, majd maga ellen fordította a saját fegyverét. 16 éves lányát is megsebesítette, de ő túlélte a sérülést. 8 hónapos kisfiát nem bántotta. A pszihopata Davidson összesen csak 2 hónapot töltött le 21 hónapos büntetéséből.

Igyekezzünk nevét mihamarabb elfeledni.

Hirdetés


Bill Waggoner


Álnevek:
Ric Melhalf, Steve Lister
Jelenleg: Hálózati tanácsadó


Waggoner, Viagra és hamis fogyasztó szerek nyomatásával szerzett hírnevet a 'szakmában'. Ő azok egyike, akik nyilvánosan is megjelentek, Waggoner beszélt a FTC spam meghallgatásain 2003-ban, (és nem utolsó sorban terroristának nevez minden anti-spam aktivistát).

Hirdetés


Annak ellenére, hogy nyilvántartják a ROKSO listán (kéretlen tömeges levélküldők nyilvántartása), a 34 éves Waggoner hálózat optimalizálási, marketing trend, hirdetés elhelyezési és sok más szakértőnek kiáltotta ki magát.


Uralkodói megnevezése:
Viagra király


Robert Alan Soloway


Álnevek:
Badvertise500, Oregondude541, worldmailer541
Jelenleg: 47 hónapos börtönbüntetését kezdi meg egy szövetségi börtönben.

Hirdetés


Soloway Newport Internet Marketing Corporation nevű vállalkozása 1997 indult, hamis e-mail listákat árult spammereknek. Aztán ő is belekeveredett a spammelés világába, amikor botnet-eket felhasználva hamis e-mailek millióit bocsátotta ki ügyfelei nevében. 2005-ben a Microsoft 7,8 millió dollárra perelte Soloway-t, amiért Hotmail és MSN email címeket használt spameléskor, amit a bíróság meg is ítélt a felperesnek.


Még ugyanebben az évben 10 millió dollár kifizetésére ítélte a bíróság egy kis oklahomai internet szolgáltatóval folytatott perében. Egy netes fórumon Soloway kigúnyolta ezeket az ítéleteket: „Soha senkinek nem sikerült egyetlen garast sem kipréselni belőlem a bíróságon keresztül, és most sem fog. A Microsoft-os per volt eddigi életem legjobb pere, minden percét élveztem, találkoztam mindegyikőjükkel, és nagyon jól éreztem magam."


2007 Májusában az FBI többrendbeli törvényszegés miatt tartóztatta le a 28 éves spammert. Idén márciusban aztán bűnösnek vallotta magát levelezési csalásban és adócsalásban (ez a 40 vádpontból csak 3), júliusban 47 hónapnyi letöltendő szabadság vesztésre ítélték. Vajon most mennyire élvezi az életet?


Uralkodói neve
: A Nemfizetők királya


Vardan Kushnir


Álneve:
Nincs
Jelenleg: halott


Oroszország el nem ismert internetes királya. Legaktívabb idejében napi 25 millió e-mailt küldött szét, amiben a saját nyelvoktatási módszerét reklámozta túlterhelve a szervereket, így a hatalmas forgalom miatt világszerte számos internet szolgáltató feketelistára tette a .ru domain-ről érkező e-maileket. Ezzel persze rengeteg orosz internetezőnek tette lehetetlenné a kommunikációt a világgal.

Hirdetés


Amikor a 35 éves Kushnirt agyonverték 2005 júliusában - állítólag önvédelemből, az elkövetők nők voltak, akiket Kushnir egy moszkvai bárban szedett fel - az oroszok ujjongtak, senkit nem ítéltek el az ügyben.


Uralkodói megnevezés:
A Kozák gróf


Scott Richter

Hirdetés


Álnév:
Nincs
Jelenleg: Csengőhang kereskedő


Scott Richter sosem vallotta magát többnek, mint egy „magas kapacitású elektronikus kereskedő". Egyetlen napot sem töltött börtönben, de magas árat fizetett spames tevékenykedéseiért. 2005-ben beleegyezett, hogy 7 millió dollárt fizet a Microsoftnak, amiért tömegesen küldött e-maileket a cége, az OtinRealBig nevében. A vádak szerint az OptinRealBig hamis tárgyat és e-mail címet adott meg a leveleiben. Az akkori New York-i kerületi ügyésszel, Eliot Spitzer-el is megállapodott, miszerint tartja magát a tömeges e-mailezéssel kapcsolatos törvényekhez. Még a spamer nyilvántartásból is sikerült kitöröltetnie magát.


2007 januárjában azonban Richter új cégét a Media Breakawayt beperelték, a  MySpace felhasználók számára kéretlen kereskedelmi levelek küldéséért. Tavaly júniusban egy bírói döntés értelmében 6 millió dollárt, és minden ügyvédi költséget ki kell fizetnie a MySpace-nek. A 41 éves Richter utoljára akkor került a címlapokra, maikor kiderült, hogy köze van a Ringaza.com botrányhoz. A Ringaza.com havi 7 és 10 dollár közötti összeget számolt fel vásárlóinál ingyenes csengőhangokért.

Uralkodói neve
: A Csengőhangok hercege

Hirdetés


Christopher William Smith


Álneve:
Rizler
Jelenleg: 30 éves börtönbüntetését tölti


Mint a Brunsville-i Xpress online gyógyszertár tulajdonosa a 28 éves Smith 24 millió dolláros vagyont halmozott fel, olyan gyógyszereket forgalmazva az interneten, amihez csak orvosi recepttel lehet hozzájutni. Amikor az FBI átkutatta Smith házát, találtak egy Lamborghinit és egy csomó müzlis dobozba tuszkolva közel 1 millió dollárt, de Smith-t nem találták. Ő már rég a Dominikai Köztársaságba lógott, s amikor néhány hét múlva visszatért, a reptéren letartóztatták.


2006 novemberében a bíróság gyógyszerkereskedésben, internetes csalásban, pénzmosásban és zsarolásban találta bűnösnek Smitht. Egy külön tárgyalt ügyben, ahol az AOL perelte Smith-t spamelés miatt a bíróság 5.3 millió dolláros kártérítés kifizetésére ítélték. Még különösebb volt az az ügy, amiért a 30 évet kapta: amíg 2006 márciusában Smith tárgyalásra várt, ugyanis felvették, amint egy börtönbeli telefonon megrendeli az egyik szemtanú gyermekének megveretését. 


Uralkodói megnevezés:
Pirulák Hercege


Alan Ralsky

Hirdetés


Álnevei:
Sam Smith, William Window, Victor Allan
Jelenleg: vád alá helyezve


Bárki, aki azt mondja, hogy a bűnözés nem kifizetődő, nem látta Alan Ralsky házát. Egy 1995-ös banki csalás miatti vád ellenére a 65 éves Ralsky sosem ült börtönben. Ehelyett egy fejedelmi birtokon él Nyugat-Bloomfieldben, azokból a milliókból, amiket a több mint napi 70 millió kereskedelmi célú e-mail szétküldésével keresett. 


Amikor Ralsky 8000 négyszögöles birtokának címe és képei felkerültek a netre 2002-ben, a becsapott netezők százai küldtek neki junk-emaileket. Később a telefonszáma is nyilvánosságra került - persze az egyik számjegy hibásan - a felbőszült felhasználók a  szomszédját bombázták dühös telefonokkal. Erre a szomszéd elnevezte az éltes korú spammert a világ legutáltabb emberének.

Miután az FBI átkutatta az otthonát 2005-ben, és minden felszerelését lefoglalták, Ralsky botneteket kezdett használni a spamelésre. 2008 januárjában Ralskyt és 10 társát 41 rendbeli spamelésért és tőzsdei csalásért helyezte vád alá a bíróság. A jelenlegi állás szerint az ügy még mindig nyomozati szakaszban van. Azonban hamarosan lehet, hogy le kell cserélnie a szép házát egy szép kis cellára.

Uralkodói neve: A Spamek nagy öregje

Hirdetés


Sanford Wallace


Álneve:
Spamford
Jelenleg: DJ Las Vegasban


Amikor még a legtöbb spammelő azt tanulta, hogyan csórjon csokit a padtársától, Sanford Wallace már nagyban azon dolgozott, hogy minden e-mail tulajdonos megbánja, hogy postafiókot hozott létre. 1996-ra, még azelőtt, hogy a spam löncshúson kívül más jelentéssel is bírt volna, Wallace-t már letiltották az AOL-ről, a CompuServe és a Concentric Networks oldalairól kéretlen hirdetések küldözgetéséért. Ő volt a hamis válaszcímek névtelen továbbítások és böngésző térítések úttörője.

Hirdetés


Bár 1998-ben hivatalosan is visszavonult a spam-biznisztől, Wallace továbbra is előszeretettel keseríti meg a netezők életét. 2004-ben az FTC több, mint 5millió dollárra büntette, amiért kémprogramokat telepített, majd csak 30 dollár kifizetése után volt hajlandó eltávolítani azokat. Tavaly májusban az FTC megint 230 millió dollárra bírságolta Wallacet és társát, Walter Rinest, amiért adathalászással megbuheráltak számos MySpace fiókot és pornót terjesztettek a felhasználók között.


Brian McWilliams, a Spam Királyok című könyv szerzője azt mondja Wallaceról: „Ő a legrosszabbak legrosszabbika, sokan azt gondolták megváltozott, de a legutóbbi adathalászatos akciója és a kémprogramos ügye őt emeli a spam királyi trónra".


Sajtójelentések szerint a 40 éves Wallace jelenleg Las Vegasban dolgozik Dj-ként.
Hirdetés
Hirdetés
X

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.