Hirdetés
. Hirdetés

Sokba kerülnek a kihasználatlan szerverek

|

A Symantec szerint a vállalatok a rendelkezésre álló tárhelyeknek valamivel több mint egyharmadát (35%) használják általában.

Hirdetés

A cégeknek eddig még sosem látott mennyiségű adatot kell kezelniük, és az adattömeg egyre nagyobb ütemben növekszik. Megbízható, hozzáértő szakember segítsége és hatékony eszközök nélkül az ilyen nagy léptékű növekedéshez jóformán lehetetlen költséghatékonyan alkalmazkodni.

Szakértők szerint, ha egy táregyüttes kihasználtsága már 50 százalékos, még akkor pontosan kétszer annyit fizet a cég a tárhelyért, mint amennyit szükséges lenne. A használaton kívüli kapacitás is fogyasztja az áramot, növeli a hűtési költséget, értékes helyet foglal el, és karbantartást igényel. A pontos tártérkép, a hatékony eszközök viszont jelentős költségcsökkentést lehet elérni.

A szolgáltatóknak a jelen helyzetben remek alkalmuk van arra, hogy a már meglevő tárakat rugalmasabban és hatékonyabban kezeljék, így segítve ügyfeleiket a költségeik kézbentartásában. Az újszerű módszerek jelentősen olcsóbbá tehetik a tárolást, és így a megoldás-szolgáltatók megismertethetik az ügyfelekkel a leginkább bevált gyakorlat előnyeit.  Ez a meglevő beruházásokon is azonnal megtérül.

Az a megoldás-szolgáltató, amely ügyfeleinek lehetővé akarja tenni, hogy egyrészt maximálisan kihasználhassák a már meglevő táraikat, másfelől pedig hatékonyabbá tehessék infrastruktúrájukat és működésüket, négy fontos dologban segíthet:

•    A tárak kihasználásának növelése érdekében a kihasználatlan kapacitás felmérése
•    A túlbiztosítás elkerülése érdekében az új tárak átgondoltabb kiosztása
•    A duplikált adatok eltávolítása
•    Az archív tárolás költségeinek csökkentése érdekében csak a lényeges tartalom megőrzése

Pontos tártérkép
Valószínűleg az ügyfelek is ösztönösen érzik, ha van a környezetükben kihasználatlan tárolókapacitás, amely alkalmas lenne a tárolási igényeik kielégítésére - költségcsökkentés mellett.

Nem ritka a tárak kihasználatlansága. Az InfoPro legutóbbi felmérése szerint egy átlagos szervezetnél csupán 35 százalékos a kihasználtság. Hogy miért? Mert a tárhely pontos kiosztásához látni kell az erőforrásigényeket. A szervezeteknek pontosan kell tudniuk követni az erőforrások rendelkezésre állását és használatát, és látniuk kell a pillanatnyi és a történeti lemezhasználatot. Enélkül a tárkiosztás és a tárhasználat nem lesz összhangban.

A mai tárerőforrás-kezelő eszközök segítik ennek a problémának a megoldását. A szervezetek ezekkel az eszközökkel felderíthetik és megnézhetik, hogy az alkalmazások hogyan rendelődnek össze az általuk használt erőforrásokkal, felismerhetik a lappangó szűk keresztmetszetet vagy a hibahelyeket, a tárkonfigurációban pontosan megállapíthatják azokat a hibákat, amelyek a tárhelyek elárvulását okozzák, visszanyerhetik a kihasználatlan tárhelyet, és végül elkerülhetik a tárak felesleges megvásárlását.

A kevesebb több
A vevők szokás szerint a szükségesnél több tárat osztanak ki az új alkalmazások elhelyezésekor. Sok szervezet manapság áll át a takarékos ellátásra, amellyel a tárhelyet szükség szerint oszthatják ki ahelyett, hogy ezt egy darabban tennék.

A vevők akkor kerülhetnek bajba, ha a hagyományos ellátásról átállnak a takarékosra, és a takarékos ellátást azután nem megfelelően kezelik. A mai megoldások közül sok esetben az a gond, hogy a takarékos ellátás megvalósítása a rendszer üzemkiesésének veszélyét hordozza, és jelentős kézi beavatkozásra lehet szükség a folyamat befejezése után a „nagytakarításhoz”, valamint az üres terület visszanyeréséhez. Az is előfordulhat, hogy a takarékos ellátást adó hagyományos elrendezések nem ütik meg azt a mértéket, amire a vevőnek szüksége van. Nekik általában nincsenek ismereteik arról, hogy a szerver éppen melyik adatokat és alkalmazásokat használja, és ezért nem lesz takarékos a tárolás.

Hogy a vevők kikerülhessék ezeket az akadályokat, a partnerek a feljövőben levő, platformok közötti, takarékos ellátást segítő módszereket használhatják. Ezek az átállás során optimalizálják a takarékos tárolást, önműködően takarítanak maguk után, és önműködően visszanyerik a kiürített tárhelyet is. Gondoskodnak arról is, hogy a takarékos kötetkezelés és a takarékosságra ügyelő tároló fájlrendszer összekapcsolása révén a takarékos lemezkötetek az idő haladtával is takarékosak maradjanak. Az eredmény? Mérhető javulás a tárkihasználásban.

Elég egyszer
Gyakorlatilag minden vevő szembetalálja magát a növekvő adatmennyiség kezelésének problémájával. Ebben a hálózatok világában létfontosságú az információ, az adatoknak pedig biztosítani kell a helyet is. De ha a vevők ugyanannak a táblázatnak vagy Word dokumentumnak több példányát vagy 95 százalékban azonos változatait őrzik, azzal nem csupán az értékes tárhellyel bánnak pazarlóan, hanem a drága sávszélességet is elvesztegetik a fölös számban meglevő adat időről időre lezajló mentésekor.

A partnerek az adat egyszerűsítéssel segíthetik a vevőket, hogy azok elkerülhessék a pazarló felhasználást. Ez a technológia az egyes nagy adatdarabokat kisebb szeletekre vágja, ami aztán elhelyezhető a rendelkezésre álló lemezterületen. Ha, tegyük fel, a vevőnek tíz különböző fájlja van, amiben egy szelet mindegyikben azonos, akkor ezzel a szelet-szintű egyszerűsítéssel a szeletből csak egyetlen példány lesz elmentve és tárolva. Az egyszerűsítés jelentős eredményt hozhat, egyes esetekben a mentendő adatmennyiség akár 90 százalékkal, a mentéshez szükséges sávszélesség pedig 97 százalékkal csökkenhet.

Még jobb, hogy az egyszerűsítő megoldások kezdenek elérhetővé válni, és a vevők több lehetőség közül választhatnak. A mentő megoldás részeként kínált szoftveres egyszerűsítő megoldások jobban testre szabhatóak. Egy ilyen szoftvermegoldással a vevők kihasználhatják mentő megoldásuk különböző sajátosságait.

A megfelelő eszköz
Az intelligens archiválás az utolsó a vevők tárolási beruházásainak maximalizálás kihasználását segítő, négy ajánlott megoldásunk közül. A vállalkozáshoz nap mint nap beérkező sokféle tartalom közül nem kell mindet tárolni. A reklámok és a levélszemét betelítik a postafiókokat, és nincs semmi hasznuk. Másrészt a bizalmas üzleti e-mailek létfontosságúak, és a megőrzési és lejárati szabályoknak megfelelően el kell menteni őket.

Az intelligens archiválással a vevők úgy alakíthatják ki archívumukat, hogy csak a lényeges tartalmat tárolják - annak összefüggéseivel együtt. A tartalomtípusok szerint osztályozódik, a legfejlettebb archiváló rendszerek az önműködő besorolástól a felhasználó által beállítotton át a külső besorolásig többféle archiváló opciót kínálnak. A szabályok betartatása is a funkciók közé tartozik, így a különböző osztályba sorolt információ csak addig őrződik meg, ameddig szükség van rá. Ezenfelül lépcsőzetes tárolásra is van mód, ahol a ritkábban használt, vagy kevésbé fontos fájlokat a drága lemezes tárolóból olcsóbba helyezik át.

Az intelligens archiválás mindezen lehetőségeit kihasználva némely szervezetnél az első lépcsőben tárolt adatmennyiséget 70 százalékkal, a tárolás összköltségét pedig 40 százalékkal sikerült csökkenteni.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.