Hirdetés
. Hirdetés

Stresszmentes lesz a következő Windows 10-frissítés

|

Túl sok izgalmat nem várhatunk a 19H2-től, látványos új szolgatások nem nagyon lesznek benne.

Hirdetés

Hirdetés

Szeptember végén járunk, és a Microsoft gyakorlatából kiindulva a cég már az utolsó simításokat végzi az operációs rendszer őszi funkciófrissítésén.

A korábbi frissítésekkel szemben a 19H2 kódnevű rendszerről viszonylag kevés szó esik, aminek az az oka, hogy túl sok izgalmat nem várhatunk ettől az új Windows 10-től.

A Windows 10 19H2 ugyanis inkább csak szervízcsomag lesz, látványos újdonságok helyett inkább belső javításokat hoz majd, amiből a felhasználó nem sokat lát.

A Microsoft a betekintő program résztvevőit se halmozta el tesztváltozatokkal: az elsőt július 1-én küldte meg nekik, és azóta csak nyolc ilyet tett hozzáférhetővé a Slow tesztelői kör számára, tehát nagyjából három hónappal a tervezett befejezés előtt kezdte meg a nyilvános tesztelést. Összehasonlításképpen: a jövő tavaszra tervezett Windows 10 20H1 már most a 29. betekintő változatnál tart!

Ez is arról árulkodik, hogy a 19H2-t nem akarta túl korán közszemlére tenni - nyilvánvalóan azért, mert nincs rajta túl sok látnivaló.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.