Hirdetés
. Hirdetés

Symbianról Androidra válthat a Vertu

|

Állítólag befejeződött a luxusmárka akvizíciója, a cég élére egy veterán Nokia alkalmazott kerülhetett.

Hirdetés

Még áprilisban röppent fel a hír, miszerint a Windows Phone-ra való átváltással küszködő Nokia készpénzzavarának enyhítése céljából befektetői csoportokkal tárgyal a luxusmobilokkal foglalkozó üzletágának értékesítéséről.


Júniusban kiderült, hogy az EQT VI befektetői csoport kebelezte be a Vertu 90 százalékát, míg a Reuters pénteki tájékoztatása szerint mostanra hivatalosan is lezárult az üzlet, ám további részleteket sajnos nem közölt a hírügynökség.


Ettől függetlenül a Techcrunch forrásai szolgáltak néhány érdekes adalékkal: állításuk szerint a Vertu új vezérigazgatója a Nokiát 2010 végén elhagyott Anssi Vanjoki lett, aki ráadásul úgy döntött, hogy a gyártó jövőbeli okostelefonjain Symbian helyett Android fog futni, nem pedig Windows Phone.


Utóbbinak pikáns ízt ad a szakember The Wall Street Journalnek adott egyik interjúja, amely szerint azért távozott a finn cégtől, mert nem ő került az vezérigazgatói székbe - bár ez még nem jelenti azt, hogy valamiféle revans lenne a robotos rendszerre való váltás.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.