Hirdetés
. Hirdetés

Szakembereket keres a BT

|

Ünneplő emberek, polgármester, államtitkár, nagykövet és legfelsőbb vezetés - mind-mind jelen voltak a BT budapesti és debreceni irodáinak hivatalos felavatásán.

Hirdetés

Összesen 600 embernek biztosít munkát a BT, ebből 400 Budapesten, 200 pedig Debrecenben dolgozik vagy fog dolgozni - mondta a szalagvágással is ízesített ünnepélyes megnyitón Olivier Campenon, a BT Global Services EMEA régiójának elnöke. Nincs meg még az összes ember, az elkövetkező két évben folyamatosan töltik fel a helyeket. A betöltendő pozíciókról a www.bt.hu/jobs oldalon lehet érdeklődni.

Hogy pontosan mivel is foglalkoznak, akiknek a BT munkát adna? A BT régiós elnöke szerint kompetenciákat építenek, az így képződő tudástárat az ügyfelek igényei szerint fogják kihasználni. Mivel hasonló központból összesen négy van a világon, a BT munkatársai a magyar ügyfelek mellett nemzetközi ügyfeleket is ki fognak szolgálni. A BT ügyfélköre a nagy multinacionális vállalatok, kormányok soraiból kerülnek ki.

Az elnök nem, viszont az eseményen az újságírók rendelkezésére bocsátott sajtóanyag konkrétumokkal is szolgált, hogy pontosan melyek azok a területek, melyekkel a BT-nél foglalkoznak: termék- és szolgáltatás menedzsment, ezek fejlesztése, árazása, globális üzleti folyamatok támogatása, beszerzés, projektmenedzsment, ajánlatkészítés, értékesítés és ügyfélmenedzsment, a BT különböző területeihez kapcsolódó pénzügyi, kereskedelmi, gazdasági elemzések és kimutatások készítése.

Az ünnepélyes megnyitó Budapesten és Debrecenben egyszerre történt, a körkapcsolást egy videokonferencia rendszer tette lehetővé. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól Garamhegyi Ábel szakállamtitkár volt jelen. Az államtitkár az újságírók informális érdeklődésére válaszolva ismertette, hogy a BT kaphat állami támogatást a beruházásaiért, a rendelkezésükre álló összegből azonban nem hívtak le semmit. Debrecenben Kósa Lajos polgármester mondott rövid beszédet, melyből megtudhattuk, hogy a BT jelenlegi irodáit önkormányzati célokra építették, ám átadták azt a brit cégnek.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.