Hirdetés
. Hirdetés

Szeress engem Google! - A keresőoptimalizálás alapjai

|

Komolyan meg kell azért dolgozni, ha a Google első tíz találata közé akarunk kerülni. Rövid összeállításunkból megtudhatja, hogy mi fán terem a keresőoptimalizálás!

Hirdetés

Pár évvel ezelőtt az internetes közösség alaposan felbosszantotta az Egyesült Államok regnáló elnökét. Történt ugyanis, hogy a felhasználók kihasználták a Google algoritmusát és blogokban, kommentekben, valamint fórumokban a „dumb motherfucker” szöveggel hivatkoztak George W. Bush életrajzára. Mindezt olyan nagy számban tették, hogy a kifejezésre - amit most nem fordítanánk le – később az ex-elnök biográfiája jött fel első találatként a keresőben, amely ellen Bush nem sokat tehetett. Helyette a Google lépett, amely megváltoztatta az algoritmusát, hogy hasonló „Google-bombázások” ne történhessenek meg a jövőben.

 

 



A keresőoptimalizálás alapjai

Az eset a keresőoptimalizálás kapcsán mindenképpen figyelmet érdemel, mivel jól példázza azt, hogy milyen fontos szerepe van a kulcsszavaknak. A Google ugyanis habár különböző tényezők alapján rangsorolja a találatait, azt minden esetben a megadott kulcsszavak alapján teszi. Ez nem csoda, mivel kulcsszavak alapján keresnek a felhasználók is. Azt keresi a domain nevében, az oldalon található szövegben, az oldalra mutató hivatkozásokban és az elhelyezett objektumok leírásánál.  Emiatt legyen szó akármilyen oldalról, nem lehet minden kifejezéssel a legjobbak között szerepelni.

Azaz például egy élelmiszerbolt oldalánál nem lehet a „kenyér”, a „tej”, a „margarin” vagy éppen a „hajkondicionáló” szavakkal egyaránt az élre kerülni. Ha valaki mégis ezt szeretné, akkor annak külön - a kulcsszavak mentén – kell szeparálnia az oldalait. Kerüljön külön helyre az élelmiszerboltról, a kenyérről, a tejről szóló oldal s így tovább. Ez persze rengeteg munkát igényel, ami miatt inkább érdemes minden vállalkozásnak, illetve magánszemélynek meghatároznia azon 4-5 kifejezést, amelyekkel előkelő helyen szeretne szerepelni a Google találati oldalán.

Ezt alaposan gondoljuk át, mivel egész keresőoptimalizálási tevékenységünk e kiválasztott kulcsszavakra épül majd. Általánosságban elmondható, hogy a széles körben használatos kifejezésekért a cégeknek – például: kereskedelem, szolgáltatás vagy Budapest – általában nem érdemes küzdeniük. Vagy egy speciális területe kell összpontosítaniuk (hintaágy, orgonakészítő, harangöntő), vagy kulcsszó párosításokat kell használniuk. Mint például: „újpest könyvelő”, „esztergomi faiskola” vagy „extrém fodrász”.  Ezen esetekben ugyanis nagy valószínűséggel kevesebb konkurenciával kell majd megküzdenünk, és ezáltal nagyobb esélyünk lesz bekerülni a legjobb tíz találat közé (persze ez nem zárja ki, hogy a kulcsszavak önmagukban is jól szerepelnek majd).

Ha egy picit tanácstalanok vagyunk a választásunkat illetően, akkor a felmerült ötleteket gépeljük be a Google Kulcsszó-választó eszközébe, amely a kifejezésekkel kapcsolatban megmutatja a globális és a helyi (értsd: magyarországi) keresések számát, a trendeket, illetve az AdWords hirdetések versenyét, amit viszont most figyelmen kívül hagyhatunk.

 

 

 

 


Ha sok látogatót szeretnénk szerezni, akkor érdemes a gyakran keresett kulcsszavakra alapozni a keresőoptimalizálást, illetve nem árt figyelni a trendeket is. Ha valamely kulcsszó egyre népszerűbbnek számít, akkor érdemes kihasználunk a növekedését. Végezetül kémkedjünk egy kicsit a konkurens oldalaknál is. Keressünk rá a kiválasztott kifejezésre, majd nézzük meg, hogy mely weblapok szerepelnek az első tíz találat között. Kutakodjunk a forráskódjukban, hogy minek köszönhetik az első helyezésüket. Habár így minden kérdésünkre nem kapunk választ (például a külső hivatkozások száma rejtély marad majd), jó pár hasznos tipphez hozzájuthatunk. Az általános igazság itt is érvényes: ha győztesen akarunk kikerülni, akkor meg kell ismernünk az ellenfeleinket!


Mit keres a Google?


Persze a kereső kiismerése sem egy mellékes tényező. Sajnos azonban nem lehet egzaktan megmondani, hogy mi alapján rangsorol a Google, mivel ezt hétpecsétes titokként őrzi az üzemeltetője. Ráadásul néha mintha apró módosításokat is végrehajtanának az algoritmusában, amely miatt még nehezebb kiismerni a keresőt. Pontos recept tehát nincs, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnánk, nagyvonalakban mit szeret a Google keresőrobotja.

Első és talán legfontosabb, hogy a lekérdezésekkor találatait főként a weboldalakon található kulcsszavak mennyisége és minősége alapján rangsorolja. Ez az úgynevezett relevancia, vagyis például az „autóbontó” lekérésnél azon lapok kerülhetnek előre, amelyekben gyakran, kiemelten és megfelelő mértékben jelenik meg az adott szó vagy kifejezés. Másik rendkívül fontos tényező a Larry Page és Sergey Brin által szabadalmaztatott PageRank, amely alapján a Google díjazza a népszerű, gyakran említett tartalmakat. Ezen elv alapján a keresőjük a találatok rendezésekor azt is figyelembe veszi, hogy az adott oldalra mennyi és milyen minőségű hivatkozás mutat. Az így kapott értéket egy tízes skálán mérik, amelynek köszönhetően a lekérésre releváns (azaz a beírt kulcsszavat megfelelő mennyiségben és minőségben használó) találatok között a 6-es PageRank értékű oldalak legtöbb esetben megelőzik azokat, amelyek például csak 3-as osztályzatot értek el a Google besorolásán.

Magyarán a Google általában a nagyhalaknak kedvez, és persze a keresőinek, akik így hitelesebb találatokhoz juthatnak (Ha szeretné lekérni oldala PageRank értékét, akkor a következő oldalon megteheti). Vagyis e két tényező miatt akkor számíthatunk sikerre, amennyiben egy adott lekérésre a Google relevánsnak ítéli oldalunkat, valamint a PageRank értékünk azonos, vagy magasabb a közvetlen versenytársainknál.

 

 



Kifizetődő webcímek

Komolyan meg kell dolgoznunk azért, hogy a kiválasztott kulcsszóra relevánsnak ítéljen minket a Google, mivel minden apró tényező számít. Az első és az egyik legfontosabb elem a domain neve. A Google ugyanis úgy logikázik, hogy amennyiben a webcím nevében szerepel a keresett kulcsszó, akkor nagy valószínűséggel releváns tartalomról van szó. Azaz a „Budapest” lekérésre azon címek előnyt élveznek, amelyekben szerepel a fővárosunk teljes neve. Mi például ezen esetben az első helyen a budapest.hu oldalát találtuk, amelyben tisztán szerepelt a kutatott kulcsszó. A második pozícióban a magas PageRank értékének köszönhetően a Wikipedia oldala állt, annak ellenére, hogy esetében nem a domain, hanem az alkönyvtár nevében volt megtalálható a fővárosunk teljes neve. A harmadik helyen pedig a budapestinfo.hu állt, amely szintén teljes egészében tartalmazta a keresett kifejezést.

Mindez jól példázza, hogy a találatok rangsorolásánál milyen előnyt élveznek azok, akiknek a webcímében valamilyenképpen megjelenik a keresett kifejezés. Így cégük számára érdemes lefoglalni a nevének megegyező domaint, amelyet követően a fontosabb kulcsszavaknak hozzunk létre külön könyvtárakat. Például az online marketinggel és keresőoptimalizálással foglalkozó Kuugle Bt. esetén kifizetődő lehet a kuugle.hu/online-marketing, valamint a kuugle.hu/keresooptimalizalas webcímek használata.

Nem véletlenül választottuk e két tevékenységet, mert míg az elsőnél pontosan megjelenhet a választott kulcsszó, addig a második esetben az ékezetes betűknek búcsút kellett intenünk. Sajnos ez nyelvünk egyediségéből adódik, amely miatt érdemes olyan kulcsszavakat keresnünk, amelyekben nincs ékezetes betű. Természetesen ezen esetben is figyelni kell arra, hogy relevánsak legyünk, így ha nem oldható meg az ékezet-mentesítés, akkor maradjunk az eredeti kifejezésnél. Végül is versenytársaiknak is meg kell küzdeniük ezzel a hátszéllel.

Mindez hatványozottan igaz akkor, ha a saját nevünket szeretnénk előkelő helyre juttatni. Ezen esetben sem árt ugyanis az azonos domain-név, de például „Molnár József” esetén is jó pár ékezetes karakter kiesik a molnarjozsef.hu webcímnél. Tanácsunk, hogy ilyenkor is érdemes maradni a fenti formánál, mivel habár a Google nem fog túl sok plusz ponttal jutalmazni minket, a keresők mégis látni fogják a domain nevét, s így tudni fogják, hogy a webcím alapján releváns találatról van szó. Amennyiben nem kívánunk fizetni a saját névterünkért, akkor érdemes egy olyan szolgáltatásnál létrehozni oldalunkat, amely a webcímében is felkínálja a család és keresztnevünket.

 


Ilyen például a Google Profil szolgáltatása, amely a google.com/profiles webcím után az általunk megadott nevet tünteti fel. Habár itt a lap optimalizálására nincs sok lehetőségünk, mégis egy később tárgyalt módszerrel (értékes említések) előrébb tornászhatjuk azt a Google találati listájában. Ám ha mégis a saját domain mellett döntünk, akkor annak az élesítését követően érdemes felkeresni a Google Webmester eszközök központját, ahol jelezhetjük a kereső robotja számára létezésünket, amely a hitelesítést követően időről-időre felkeresni majd oldalunkat, információkat gyűjtve róla. Így hamarabb bekerülhetünk a Google találatai közé, és nem mellékesen később a keresőoptimalizálás során többek között ellenőrizhetjük is oldalunkat, megnézve, hogy a Google miként látja azt.


Segítsünk a robotnak

Érdemes hozzákezdenünk a munka dandárjához, a nagybetűs keresőoptimalizáláshoz. Ezen munkánk célja meglehetősen egyszerű: a lehető leginkább kedvezni a Google keresőrobotjának, amely előkelő helyezéssel fogja meghálálni kedvességünket. Fontos, hogy ne akarjunk egyetlen lappal túl nagyot harapni, érdemes inkább az egyes oldalakat 2-3 kulcsszóra optimalizálni, máskülönben ezen kifejezések esszenciája csökkeni fog, vagyis egymást csak gyengíteni fogják. Ha fejünkben már megfogalmazódtak a kulcsszavak, akkor az oldalon található szöveg megírása és más objektumok elhelyezése előtt érdemes elsőként kalibrálnunk a címet és meta-információkat, amelyekkel gyakorlatilag vázlatosan megadhatjuk a Google számára, hogy az oldal miről szól.

A weblap címét a HTML kódon belül a "Title" elemek között kell megadnunk. Ide érdemes már becsempésznünk egy vagy két kulcsszavat, de arra mindenképpen figyeljünk, hogy a szöveg értelmes legyen és releváns. Utóbbit ugyanis nem csak a keresőrobot fogja olvasni, hanem a látogatóink is. Ez fog megjelenni a böngésző felületén, illetve ezzel a címmel fog szerepelni a találati listában is. Vagyis a Kuugle Bt. keresőoptimalizálás aloldalán például teljesen felesleges szerepeltetni a cégnevet. Ezen esetben ugyanis, akkor kívánunk elől lenni, mikor a szolgáltatásra keresnek. Itt minden helyesírási hiba és felesleges szó megbosszulja magát, ezért legyünk értelmesek, tömörek és lényegre törőek. Magyarán a „A Kuugle Kereső-optimalizálási szolgáltatása” teljes mértékben helytelen. A cégnév elhagyható, a kulcsszó helytelenül és ragozva van leírva, valamint a „szolgáltatása” is felesleges. Egyszerűbb inkább a „Google keresőoptimalizálás”, illetve a „Keresőoptimalizálás” címeket megadni.

 

 


 
A meta-információk megadásánál a legfontosabb az általunk relevánsnak vélt kulcsszavak felsorolása (keywords), az oldal általános leírása (description), valamint a keresőrobotnak címzett bejegyzések. Hogy milyen mértékben számít ez, arról vita van, de az biztos, hogy csak a saját hasznunkra lehetünk, ha megfelelően megadjuk ezen értékeket. Kezdjük az elején a kulcsszavak megadásával, amit a következő formában kell megadnunk: kapcsos zárójelek közé írjuk a meta name="keywords" content="szöveg" kifejezést, ahol a szövegrésznél vesszővel elválasztva kell megadnunk azon 4-5 kulcsszót, amely leginkább illik az oldalunkra. Azaz a keresőoptimalizálási aloldalunknál content mezőbe a keresőoptimalizálás, SEO, keresőmarketing és a látogatottság-növelés kifejezéseket adnánk meg. Illetve bizonyos esetekben érdemes még itt felsorolni a gyakori elírásokat is, de túl sokat ne írjunk be, és figyeljünk arra, hogy a kifejezések ne ismétlődjenek, máskülönben büntetni fog minket ügyeskedésünkért a Google robotja.

A következő fontos elem a meta name="description" content="szöveg", ahol a szöveg részben a lap értelmesen megfogalmazott leírását kell megadnunk. Utóbbira figyeljünk, mivel a cím alatt ezen leírás fog megjelenni a Google találati listájában. Emiatt érdekes és értelmes szöveget kell megfogalmazni, amely helyesen tartalmazza a keresett kulcsszót (Például: „Hogyan kerültünk ide? Eláruljuk - keresőoptimalizálás szakértőktől.”) Ha ezzel megvagyunk, akkor érdemes megadnunk az oldal készítőjének a nevét is (meta name="author" content="…"), főleg ha személyes weboldalt optimalizálunk, mivel így plusz egy alkalommal becsempészhetjük a kódba a nevünket. Valamint nem árt megadni az oldal nyelvét (amennyiben magyar: meta name="Language" content="hu"), hogy így is segítsük a Google robotját. Ennek a „barátságnak” a jegyében egyébként mindenképpen szerepeltessük a meta name="allow-search" content="yes" és  meta name="robots" content="index, follow" sorokat is, amellyel a robot érzékelni fogja, engedélyeztük a munkáját, valamint hogy mindent szeretnék, ha indexelne, és követheti az oldalon elhelyezett hivatkozásokat.

 

Miután ezzel megvagyunk, hozzákezdhetünk a weboldal szerkesztéséhez. Megírva az azon olvasható szöveget, illetve képekkel, hivatkozásokkal és más objektumokkal színesítve azt. A keresőoptimalizálás érdekében itt érdemes megfelelő mennyiségben és minőségben szerepeltetni a kiválasztott kulcsszót/kulcsszavakat. Persze a Google robotja sem ostoba, így nem érdemes az adott kifejezést túl gyakran leírni, a háttérrel azonos szövegszínt használni, megjegyzésnek álcázni a kifejezést és így tovább.

Pontos recept nincs, de közkeletű vélekedés szerint a kulcsszavak helyes aránya a kódban körülbelül 3-4 százalék körül van, nagy vonalakban ehhez érdemes tartani magunkat a gyakoriságot illetően. Illetve arra érdemes még figyelni, hogy a Google szereti, ha már a szöveg elején szerepel a keresett kulcsszó vagy kifejezés, mivel ekkor úgy véli, hogy már az első pár mondatban megtalálhatja a kereső azt, ami után kutat, s nem kell ehhez átbogarásznia a találatot.

 

A minőségnél egy másik fontos szempont, hogy a szövegnek mely részei vannak kiemelve, azaz a lap készítője mit tart fontosnak. Így ha itt az általunk kiválasztott szót, vagy szavakat szerepeltetjük – ragozás nélkül -, akkor a Google díjazni fogja azt. Azaz érdemes kiemelni azon kulcsszavakat, amelyekre optimalizálunk. A szövegben félkövérként szerepeltetve, illetve az alcímekben – mint h1 és h2- is becsempészve az(oka)t. Emellett az oldalon elhelyezett képeknél is csalhatunk egy picit. A legegyszerűbb, ha a lapon elhelyezett egyik objektumnak azon nevet adjuk, amely kulcsszóra szeretnénk megjelenni (például img src="marketing.jpg" alt="online marketing, stb."), ahol érdemes megadni a grafikus elem ALT tulajdonságainál is a kifejezést (amennyiben a kép hivatkozásként is funkcionál).  Az itt szereplő szöveget ugyanis a böngészők akkor használják, ha a képet nem tudják, vagy nem akarják megjeleníteni, s ami számunkra fontosabb: a keresők számára ez hasznos segítséget jelent a kép tartalmának besorolásában.

 

 



Ha a fenti művelethez egy kis segítségre van szükségünk, akkor érdemes egy próbát tenni a 30 napig ingyenesen használható WebCEO alkalmazással, amely elemzi oldalunkat, és hasznos tippeket ad, hogy a megadott kulcsszavakra hogyan tudnánk még hatékonyabban optimalizálni a lapunkat.

 

Értékes említések

Egy fontos tényezőt még nem említettünk meg: nevezetesen a hivatkozásokat. Márpedig a Google – mint a PageRank tárgyalásánál már írtuk – meglehetősen szereti a linkeket, amelyek komoly súllyal nyomnak latba a találatok rangsorolásánál. Itt megkülönbözetünk külső és belső hivatkozásokat. A belső linkeket mi magunk hozzuk létre, átjárást biztosítva a weboldalunk oldalai között. Mivel a robotok linkről linkre ugrálnak, ezért fontos, hogy weblapunk minden oldalához vezessen út. Másrészt az sem mellékes, hogy miként hivatkozunk a megcímzett oldalakra, hiszen mint a cikk elején látható Bush példából is látszik, ha egy oldalra sokan egyfajta kifejezéssel hivatkoznak, akkor a Google robotja azt gondolja majd, hogy e tekintetben az releváns tartalomnak számít. Ennyi ember nem tévedhet alapon.

Ezen ok miatt az oldalainkon a keresőoptimalizálás oldalra a „keresőoptimalizálás” szóval érdemes hivatkozni, a fagylaltgépre „fagylaltgép” kifejezéssel és így tovább. A hivatkozás szövege ugyanis azt mutatja a Google számára, hogy milyen kulcsszóhoz/kifejezéshez tartozó tartalom található a meghivatkozott oldalon. Így ha lehet, weboldalunkon minél többször hivatkozzunk – a kiválasztott kulcsszót/kifejezést alkalmazva - saját lapjainkra, így strukturáltabbá és egyúttal kedvesebbé téve azt az olvasó és a Google robotja számára.

Mindez a külső hivatkozásokra is igaz, sőt hatványozottan. Egy magas PageRank oldalról érkező link ugyanis aranyat ér. Így érdemes a keresőoptimalizált oldal elkészítését követően egy kicsit nyüzsögni, az adott kulcsszót/kifejezést tartalmazó hivatkozásokat elhelyezi linkkatalógusokban, blogokban, fórumokban és más népszerű oldalakon. Ez az úgynevezett linképítés, amely majdnem olyan fontos (ha nem fontosabb), mint a weblapon belül végzett keresőoptimalizálás. Sok blogon és fórumon például a hozzászólásnál a nevünk mellett weboldalunk címét is meg adhatjuk, így például ha személyes weblapunkat szeretnénk feljebb tornászni, akkor nem kell mást tennünk, mint megadni a saját – keresőoptimalizált – nevünket, majd megcímezni annak oldalát. Ezzel egy értékes külső linkhez és pár látogatóhoz juthatunk, amely idővel kincset ér majd. 

Végezetül érdemes leszögezni, hogy a keresőoptimalizálás nem egy hétvégés munka. Folyamatosan dolgozni kell rajta és figyelemmel kísérni oldalunk teljesítményét. Az se tévesszen meg minket, hogy kezdetekben a Google kiemeli az új tartalmakat, előrébb sorolva őket. Idővel ezek azonban visszacsúsznak, elnyerik „végső” helyüket, így az első siker után ne dőljünk hátra, korántsem végeztünk!

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.