Hirdetés

Teljesül sok Windows 10-felhasználó régi álma

|

A Microsoftnak végre sikerült megoldania, hogy a mobilunkon lévő androidos appokat futtatni tudjuk az asztali operációs rendszeren. Az új szolgáltatás egyelőre csak a Samsung Note10-zel működik, de később más Samsung mobilokra is kiterjesztik.

Hirdetés

Néhány éve a Microsoft titokban dolgozni kezdett, hogy futtathatóvá tegye az Android appokat a Windows 10 Mobile-on. Ezt a platformot azóta ugyan ejtette a szoftveróriás, de arról továbbra sem tett le, hogy az androidos alkalmazásokat összeházasítsa saját operációs rendszerével, és a jelek szerint most végre siker koronázta erőfeszítéseit. A cég ugyanis bejelentette, hogy a Your Phone appot egy új szolgáltatással egészíti ki, amelynek segítségével a Windows 10 asztalról futtathatjuk az Android-appokat.

Hirdetés

A Your Phone-t talán nem mindenki ismeri: ez egy olyan app, ami lehetővé teszi, hogy az androidos eszközünket párosítsuk Windows 10 számítógépünkkel, és hozzáférjünk a fényképekhez, mobilos értesítéseket fogadjunk az asztalon, és akár az egész képernyőt tükrözzük a PC-re.

A Microsoft azonban nem állt meg itt, és a Samsunggal együttműködve az androidos appokat is megpróbálta a Windows 10 asztalára varázsolni. Közvetlenül ugyan nem telepíthetünk itt androidos appokat, de a mobil közbeiktatásával futtatni tudjuk őket, feltéve, hogy a Samsung mobilt előtte a Your Phone appon keresztül párosítottuk a Windows 10-zel. Az Android-appok ezek után nagyjából úgy viselkednek, mint windowsos társaik, és noha ténylegesen a Samsung mobilon telepítettük őket, akár a Windows 10 tálcáján is elhelyezhetjük azokat.

Van azonban egy bökkenő: az új lehetőséget eleinte csak a Galaxy Note 20-szal használhatjuk, de a listát később további modellekkel bővíti a Microsoft és a Samsung.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.