Hirdetés
. Hirdetés

Teszt: QNAP TS-639 Pro NAS

|

Korábban a tajvani QNAP neve semmiképpen sem az első tíz között jutott eszünkbe, ha szóba kerültek a hálózati tárolóeszközök. Ez most megváltozott.

Hirdetés

A tajvani QNAP vállalatot 2004-ben alapították, és nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a világ vezető NAS (Network Attached Storage - hálózati tárolóeszköz) és NVR (Network Video Recorder - hálózati videorögzítő) megoldásszállítója legyen. Nem egy a nagyok közül, hanem a legnagyobb. Ilyen szerénytelen ambíciók ismeretében persze rögvest arra készültünk, hogy kíméletlenül ízekre cincáljuk a QNAP termékét. Nem sikerült, ugyanis csalódnunk kellett benne. Nagyot, kellemesen.

Üzleti NAS a rackszekrényen innen
A TS-639 Pro NAS-t azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak szánják, amelyek igénye a hálózatos eszközök iránt még nem éri el a rackszekrénybe szerelhető termékek szintjét, de már túlmutat a SOHO eszközökön. A NAS fizikai mérete megtévesztő: messze többet tud, mint amit sugall. Hat SATA merevlemezt képes fogadni, és ezeket működés közben is cserélhetjük (hot swap), úgyhogy minden olyan RAID konfiguráció kiépíthető, amit ennyi meghajtó lehetővé tesz (RAID 0/ 1/ 5/ 6/ 5+Spare, JBOD). A tárolókapacitás felső határát a felhasznált meghajtók mérete szabja meg, de maga az eszköz merevlemezek nélkül érkezik.

A létrehozott köteteket a NAS AES 256 bites titkosítással képes védeni, így akár az egész NAS-t is ellophatják, de a rajta tárolt adatok biztonságban lesznek. A QNAP NAS őszinte, nem akar másnak látszani, mint ami - tulajdonképpen nem más, mint egy kitűnő minőségű, halk hűtésű házba bújtatott beágyazott PC. Az alapokat egy 1,6 gigahertzes Intel processzor adja - a dokumentációban ez nincs feltűntetve, de nyilvánvalóan Atom -, 1 gigabájt memória társaságában. Az x86-os platform sokkal több lóerőt kínál, mint a rengeteg beépített szolgáltatáshoz már gyakran vérszegény, ARM-alapú hasonló megoldások.

qnapnas.jpg
QNAP TS-639 Pro NAS. Kicsi, és nagyon sokat tud

Rengeteg szolgáltatás
Ha csak listaszerűen akarnánk felsorolni a TS-639 Pro szolgáltatásait, egy újságcikknél akkor is messze nagyobb terjedelemre lenne szükségünk, így csak a legfontosabbakat soroljuk fel - a részletes lista megtalálható a gyártónál a termék weboldalán.

A Linux, Unix, Macintosh és Windows platformokról is elérhető NAS állománykiszolgáló, FTP-, Telnet-, SSH-, nyomtató-, webszerver (Joomla!, PHP, MySQL, SQLite támogatással), bittorrent kliens, UPnP médiaszerver egyszerre. Képes kiszolgálni négy IP kamerát, és azok felvételeit valós időben, akár mozgás által aktiválva, akár időzítve veheti fel és tárolhatja AVI formátumban, időpecséttel ellátva.

Két gigabites Ethernet kapuja konfigurálható két különböző subnethez két különböző IP címmel a különböző munkacsoportok kiszolgálásához, de használható sávszélesség-aggregációban az állományok adatátviteli sebességének növeléséhez, terhelésmegosztáshoz konfigurálva (load balancing).

A RAID tömb definiálása a készülék előlapjáról végezhető el akár anélkül, hogy a hálózatos beállítások konfigurálva lennének. A RAID tömb kapacitása kikapcsolás nélkül, működés közben növelhető. Például hat darab, fél terabájtos meghajtóból álló, 2,5 terabájtos RAID 5 tömb úgy bővíthető 5 terabájt kapacitásúra, hogy a bekapcsolt NAS meghajtóit 1 terabájtosakra cseréljük - természetesen ésszel, egyenként kicserélve a meghajtókat, kivárva a migrálás automatikus folyamatát. Ugyanígy kikapcsolás nélkül bővíthetjük a RAID tömb szolgáltatási szintjét is, mondjuk egy kétmeghajtós RAID 1 tükröt négy meghajtó hozzáadásával RAID 5-re. Ez több mint remek, hiszen az eszköz az elvárások emelkedésével képes - reális keretek között - együtt növekedni mind kapacitásban, mind adatbiztonsági szolgáltatások terén.

A NAS konfigurációs felülete természetesen WEB-alapú. Számos hálózati eszköz ismeretében azt kell mondjuk, hogy ritka jól felépített darab: egyszerű, átlátható, jól használható. Csillagos ötöst érdemel.

cw_ajanlata_web_bg.jpg
A QNAP NAS szoftveresen is bővíthető. A gyártó letölthető alkalmazásokat kínál a NAS eszközein futó QPKG szoftverplatform alá. Ezek az ingyenes alkalmazások nagyon egyszerűen, egy-két kattintással letölthetők és telepíthetők. Előnyük, hogy a gyártó ellenőrzi, ne tartalmazzanak ártalmas kódot. A lista egyre bővül, érdemes áttekinteni; abszolút szubjektíven az Xdove "minden egyben" levelezőszervert és WordPress komplex blogmotort emelnénk ki belőle.

Tempó! Tempó!
Jogos a kérdés, hogy mennyire gyors a QNAP NAS. Erre borzasztóan nehéz válaszolni, hiszen a hálózatos adatátvitel sebességét befolyásolja, hogy milyen típusú meghajtókat használunk, a számtalan lehetséges alkalmazásból mi és hány fut a NAS-on, milyen RAID tömböt definiáltunk, illetve használjuk-e a titkosítási funkciót. Mi hat 500 gigabájtos Seagate meghajtó használatával RAID 5-ös tömböt definiáltunk, és bekapcsoltuk a titkosítást. Így másodpercenként átlagosan 36,5 megabájtos sebességgel tudtunk írni a NAS-ra, míg ugyancsak átlagosan 76,1 MB/sec sebességgel tudtk olvasni. Eközben más kliens nem használta az eszközt, csak az, amiről a méréseket végeztük.

Összegzés
Talán furán hangzik, de a QNAP TS-639 Pro NAS legnagyobb erénye, a sokoldalúsága lehet potenciálisan a legnagyobb hátránya is. Egy hasonlat valószínűleg megvilágítja, mire gondolunk: platós kisteherautóval egy építkezésre odaszállítható az összes hozzávaló. A sóder, cement, homok, cserép, tégla, gerenda, cső, vezeték, kőművesbrigád, sör és egyebek. Nyilvánvalóan több fordulóval, nem egyszerre. Félő, hogy a QNAP NAS is ilyen kisteherautó lesz, és egyszerre akarják majd használni arra a sok-sok mindenre, amire képes - akár felépítésének, kialakításának ésszerű határain túl.

Véleményünk szerint a berendezés ára - mely még az áfaemelés előttről származik - a tudásához mért, tehát véletlenül se essünk abba a hibába, hogy SOHO termékek árával hasonlítjuk össze. A készüléket sokoldalúsága érdemesíti a Computerworld Ajánlata elismerésre.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.