Hirdetés
. Hirdetés

Túl népszerű a BitTorrent

|

Elemzők szerint a globális internetes forgalom egy harmada a BitTorrent fájlcserélő hálózaton keresztül zajlik le. A jelenséget már nem csak a film- és zeneipari vállalatok szakértői, hanem az internetszolgáltatók sem nézik jó szemmel, annak ellenére, hogy talán a közeljövőben pont a torrent technológia válhatna a hivatalos digitális filmletöltés alapjává is.

Hirdetés

A fájlcserélők virágkora néhány éve kezdődött, gyakorlatilag a megjelenésük után azonnal. Feltalálóinak nem az illegális tartalmak támogatása volt a célja, egyszerűen csak egy alternatív megoldást kerestek a sávszélesség okozta letöltési problémákra. A kifejlesztett technológia lényegesen leveszi ugyanis a terhet azokról a letöltésekre specializált szerverekről, amelyek korábban egyeduralkodóként szolgáltattak tartalmat.

A BitTorrent lényege, hogy a forrásfájlt az összes letöltő megosztja egymás között. Függetlenül attól, hogy a teljes tartalom mely részlete töltődött már le, azonnal megkezdődik a "visszatöltés", vagyis minél többet töltünk le egy fájlból, annál többet tudunk abból másoknak is megosztani. A dolog eddig nagyon szép, ám a kalózok is felismerték benne a lehetőségeket, és rögtön megindult az illegális fájlmegosztás, ami azóta is burjánzik.

Hollywood már egy ideje aktívan kutatja azokat a megoldásokat, amelyek egyszerűen tennék lehetővé a mozifilmek digitális szolgáltatását. Ez a videofájlok letöltésében nyilvánulna meg, akár egy időben a film DVD-n történő megjelenésével. Az Egyesült Királyságban az első ilyen film a King Kong volt. Azt azonban már most látni, hogy az a technológia, ami a zenék esetében működik (lásd iTunes), az a nagyságrendekkel nagyobb mérettel rendelkező filmeknél nem járható út. Óriási üzletté válik hamarosan a digitális és legális filmletöltés, ám ezt "egyszerű" fájlszerverekkel kiszolgálni képtelenség. Itt jönne be a képbe a BitTorrent.

A probléma csak az, hogy minden szórakoztató iparági képviselő foggal-körömmel küzd a fájlcserélők ellen, mondván, az sokkal több kárt okoz, mint amennyit esetleg használna. A gondot csak tetézi, hogy már az internet szolgáltatók is bevetnek pár trükköt a megfékezésére. Sok helyen nem annyira szokatlan dolog a fix havidíjat internet eléréseknél a forgalmi korlát. Ez általában 40 és 60 gigabájt között mozog, ami internetezésre és kisebb fájlok letöltésére teljesen megfelel, de hosszú távon torrentezni nem igazán alkalmas. Ezt néhány szolgáltató már ennél komolyabb megoldásokkal próbálja kordában tartani. Nem a letöltött adatmennyiséget korlátozzák, hanem kifejezetten azokat a tevékenységeket, amik tipikusan a Torrent programokra jellemzők.

Többek szerint a szolgáltatók leginkább attól félnek, hogy a túlzott torrentezés telíti a hálózatot, vagyis a súlyos pénzekért fenntartott sávszélesség fokozatosan lecsökken, arányait tekintve. A pártolók erre azt mondják, miért nem költik a többletbevételeket sávszélesség-növelésre? Ez azért annyira nem egyszerű, tekintve, hogy nem csak az egyes szolgáltatókon múlik, hogy milyen a hálózati terhelhetőség, és azt hogyan lehetne bővíteni. Mindenesetre a közeljövőben valamit mindenképp tenni kell a felmerülő problémák mielőbbi kezelésére.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.