Hirdetés
. Hirdetés

Új életre kel a Windows Live

|

Már külső cégek is megjelenhetnek az eddig zárt rendszerben.

Hirdetés

A Microsoft bejelentése szerint a közeljövőben alaposan megújul a Windows Live. A webes szolgáltatás egy új, hatékonyabb spam-szűrővel ellátott Hotmail-t, egy 25 GB-osra felduzzasztott SkyDrive-ot, továbbfejlesztett képmegosztást és egy megújult Messengert kap. Legfontosabb újításként pedig szakítanak a Live eddigi bezártságával és külső cégeket is beengednek a rendszerbe. Eddig a Live Spaces-en ugyanis csak akkor értesülhettünk barátaink aktivitásáról, ha azok például a Microsoft blog szolgáltatásával készítették a bejegyzésüket. A jövőben azonban ez kitárul, s láthatjuk ismerőseink Yahoo, Amazon, Flickr és WordPress aktivitásait is. A Microsoft első körben 50 szoftverfejlesztő céggel állapodott meg, mivel a cégnél egy olyan tárhelyet kívánnak megalkotni, amely központi hely lehet a felhasználók számára. A náluk végzet tevékenységek így az új Live-on belül majd mind megjelennek a felhasználó Spaces tárhelyén elhelyezett "what"s new" feed-ben.

 

newlivehome.jpg


"Szeretnénk ha a Windows Live egy olyan hely lenne, ahol az emberek e-maileznek, chatelnek és képeket osztanak meg, miközben kapcsolatot is tartanak barátaikkal. A felhasználóink általában több különböző szolgáltatónál is aktívak, akiknek aktivitását szeretnénk egy helyre integrálni." - mondta Chris Jones, a Microsoft Windows Live Experience Program ügyvezető igazgatója. Ennek köszönhetően megújul a Space-es is, ami új designokkal egészül ki, valamint a Live Messenger is, amiben szintén látható lesz az aktivitást kijelző feed.

 

newlivemessenger.jpg
 

 

Nézzük az újdonságokat:

  • Megújul a profil oldal (a Spaces), ami egy külső fejlesztőkre is kiterjedő "what's new" feed-et kap.
  • A SkyDrive ingyenes 5 GB-os tárhelyét 25 GB-osra bővítik, ami az ígéretek szerint mélyebben integrálódni fog a többi Live alkalmazásba is.
  • A Windows Live Messenger jobban személyre szabható lesz, s kap egy feed mezőt is, valamint drag-and-drop módon egyszerűbbé teszi a képmegosztást, miközben egyszerre 20 személy is cseveghet vele egyszerre.
  • A Hotmail hatékonyabb spam-szűrőt kap. Növelik a tárhelyét, s fejlesztik a naptár funkcióját is.
  • Valamint a Live Groups segítségével megosztott naptárakat, tárhelyeket és e-mail címeket hozhatunk létre.


A 460 millió Live felhasználó közül az Amerikai Egyesült Államokban élők már az elkövetkező hetekben megtekinthetik az új Live-ot, míg máshol - így nálunk is - ezt jövő év elejére ígérik.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.