Hirdetés
. Hirdetés

Újabb megafelvásárlás a láthatáron?

|

Az Interdigital 8800 szabadalma iránt a Google mellett a hírek szerint az Apple, Nokia és a Qualcomm is érdeklődik.

Hirdetés

Mobil

Az Interdigital nem túl ismert cég Európában, a tengeren túl azonban a Google mellett az Apple, Nokia és a Qualcomm is érdeklődik iránta - jobban mondva több mint 8800 szabadalma iránt, amit a vezeték nélküli távközlési technológiák területén halmozott fel.

Az egymást oda-vissza és előre perlő cégek számára a különböző szabadalmak igazi kincset jelentenek: a Nortel 6000 szabadalmát 4,5 milliárd dollárért vásárolta meg a többek között Microsoftból, Apple-ból álló konzorcium - a Google alulmaradt a küzdelemben. A Motorola 17 ezer elfogadott és 7500 engedélyezésre váró szabadalma 12,5 milliárd dollárt ért a Google-nak.

Az Interdigital sem nézi tétlenül, hogy alakul a piac a szabadalmak körül. Pert indított a Nokia Huawei és ZTE ellen, mert szerinte hét szabadalmát sértették meg a szóban forgó cégek. A szabadalmak 3G telefonokkal, USB memóriákkal, mobil hotspottal és táblagépekkel kapcsolatosak.

Elemzők szerint azonban a perek indításának célja nem más, mint az eladósorban lévő cég értékének feltornászása - ami hosszú távon sikerül is. A Reuters szerint a cég részvényeinek értéke úgy növekedett több mint 80 százalékot az elmúlt időben, hogy a Motorola felvásárlásának bejelentésekor 23 százalékot zuhantak részvényei. A részvények alapján a cég 3 milliárd dollárt ér jelenleg, ha sikeresen meglobogtatja birtokában lévő szabadalmait az érdeklődő cégek előtt, lehet ennél jóval többet is bezsebelhet majd a vállalat.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.