Hirdetés
. Hirdetés

Újabb Nokia-Apple szabadalmi vita

|

Újabb lépés a szabadalom háborúban, a Nokia legújabb beadványában 5 szabadalmának megsértése miatt emelt panaszt az Apple iPad 3G és iPhone kapcsán. A folyó ügyek tétje összesen akár milliárdos összeg is lehet, dollárban.

Hirdetés

A Nokia szerint az Apple megsértette szabadalmi jogait, mikor termékeiben a beszéd kiemelésére, adatátvitelre vonatkozó technológiákat alkalmazott illetve innovatív antennákat használt. A Nokia ugyanis kompakt eszközökre vonatkozó szabadalmakkal rendelkezik ezeken a területeken.

?Azért kényszerültünk erre a lépésre, hogy megvédhessük úttörő fejlesztéseink eredményeit és véget vessünk a folytatólagos törvénytelen felhasználásnak a Nokia innovációit illetően" - mondta Paul Melin, a Nokia szabadalmi osztályának menedzsere.

Beadványában a cég leírja, hogy mintegy 51 milliárd dollárt költött kutatásra és fejlesztésre, minek során 11 ezer szabadalmat jegyzett az utóbbi 20 évben.

Az Apple hét rendbeli állítólagos szabadalom sértését az ITC elé tárt folyó ügye mellett tehát egy másik vitába is belekeveredett a két cég az iPhone-t illetően. A tavalyi Nokia keresetre az Apple egy ellen-perrel válaszolt, melyben a Nokiát támadja az Apple okostelefon szabadalmainak megsértéséért.

Mindeközben az Apple egy másik jogi csatározásban is részt vesz a HTC ellenében, aki a Google Nexus One okostelefon gyártója és az alkalmazott technológiákkal szintén sérti az Apple szellemi tulajdonjogait - legalábbis a kereset szerint.

Köztudott, hogy a szabadalmi viták mindennaposak a technológiai iparágakban és gyakran érnek véget peren kívüli megegyezéssel, illetve valamilyen licenc megállapodással. Ugyan beadványonként változnak a részletek, de az Apple és Nokia közötti nagy horderejű perek továbbra is lezáratlanok és egyelőre megegyezésről sincs hír.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.