Hirdetés
. Hirdetés

Újabb pert indított az Apple a Samsung ellen

|

Az Apple újabb szabadalmi pert indított a Samsung Electronics ellen, és egyúttal ideiglenes intézkedésként azt kérte az amerikai szövetségi bíróságtól, hogy tiltsa meg a Samsung Galaxy Nexus okostelefonok értékesítését már a jogvita idejére is.

Hirdetés

A keresetet csütörtökön nyújtotta be az Apple az észak-kaliforniai bíróságon, a per anyagának szerkesztett változatát pedig pénteken este hozták nyilvánosságra. A keresetben néhány Apple szabadalmat említ az almás cég, amit szerinte a Samsung engedély nélkül használ: az egyik az a funkció, ami lehetővé teszi, hogy egy weboldalon lévő telefonszámot egyszerűen felhívjanak a felhasználók, a másik a Siri hangfelismerő, valamint a lezárt telefonok feloldására szolgáló védelem, amelynek során a felhasználók csak akkor tudják a képernyőzárat feloldani, ha a kijelzőn megjelenő képen a megfelelő irányból húzzák végig ujjukat. A pernek része továbbá a szöveggépeléskor használatos automatikus javítás funkció is.

Samsung Galaxy Nexus

A kereset szövege szerint a Galaxy Nexus értékesítése már a per lefolytatása alatt is helyrehozhatatlan károkat okoz az Apple-nek. Az Apple ezt azzal magyarázza, hogy jelenleg az okostelefonos piacon épp a piaci pozíciók elfoglalása zajlik, és a felhasználók jövőbeni vásárlásait erősen meghatározza majd, hogy milyen operációs rendszer volt az első okostelefonjukon. Ráadásul, ha az Apple helyett a vásárlók inkább Galaxy Nexust vesznek, akkor feltehetőleg az kihat majd az iMac, a Macbook és az Apple TV-k értékesítésére, sőt az iTunes Store digitális tartalmainak értékesítésére is kártékony hatással lehet - érvelt az almás cég.

A Samsung képviselői egyelőre nem kommentálták a cég ellen indult újabb keresetet, de a korábbi ügyek alapján szinte mérget lehetne venni rá, hogy visszaperlik majd a koreai cég képviselői az Apple-t, ahogy az korábbi vitáik esetében is történt.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.