Hirdetés
. Hirdetés

Vége az izraeli iPad-embargónak

|

Az izraeli kormány vasárnap feloldotta az Apple táblagép importjának korlátozását. A hatóságok szerint az iPad mégis megfelel az európai wifi-sztenderdeknek.

Hirdetés

A közel-keleti ország hivatalosan azért korlátozta az iPad behozatalát, mert az eszköz ?nem felelt meg az európai WiFi-szabványoknak". Egy izraeli törvényhozó ugyanakkor azt nyilatkozta, valójában attól tartottak, hogy a táblagép rádiójelei megzavarhatják a hadsereg által használt kommunikációs eszközök frekvenciáit. Utóbbi magyarázatot látszik megerősíteni az a tény is, hogy az európai országok egyike sem léptetett életbe hasonló korlátozást.

Az izraeli kommunikációs minisztérium végül vasárnap kiadott sajtónyilatkozatában közölte, hogy egy ?intenzív technikai vizsgálat során" bebizonyosodott, az eszköz mégis megfelel a vonatkozó szabályozásnak.

?A minisztérium technikai csapatának és az Apple fejlesztőinek közös vizsgálata során bebizonyosodott, hogy a különféle sztenderdek szerint is használható eszköz a helyi szabályozásnak is megfelel" - írta a minisztérium online kommünikéjében Yechiel Shabi szóvivő.

A minisztérium pénteken fogadta el az embargó feloldásáról szóló határozatot; az iPad importját hivatalosan vasárnap kezdhették meg az izraeli forgalmazók.


Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.