Hirdetés
. Hirdetés

Véglegesítették a Microsoft-Yahoo! megállapodást

|

A keresés és az online hirdetés területét érintő együttműködés részleteit illetően a két cég eredetileg még októberben meg akart egyezni.

Hirdetés

A Microsoft és a Yahoo! részleteiben is kidolgozta azt az átfogó megállapodást, amelyet a két vállalat eredetileg júliusban jelentett be. Ennek értelmében a Microsoft Bing keresőmotorja fogja meghajtani a Yahoo szolgáltatását is, a Yahoo! pedig prémium kategóriájú, azaz fizetős kereső és online marketing szolgáltatásokat fog adni mindkét cégnek. A szerződő felek azt várják, hogy az együttműködés eredményeként hatékonyabban versenyezhetnek majd a Google-lel az említett területeken.

Az eredeti ütemezés szerint a megállapodás részletes kidolgozása októberben véget ért volna, de ez a vártnál több időt igényelt. A két cég pénteken jelentette be a Yahoo! weboldalán közzétett, rövid közleményben, hogy az előkészítő munkának ez a szakasza véget ért. A Microsoft és a Yahoo! szerint ennek alapján a tranzakció lezárása 2010 elején várható.

A szerződő felek közleményükben azt a támogatást is üdvözlik, amellyel a reklámipar meghatározó szereplői reagáltak a várható együttműködésre. Októberben az Egyesült Államokban működő reklámügynökségek szövetsége (American Association of Advertising Agencies) ilyen tárgyú levelet is küldött az észak-amerikai ország igazságügyi minisztériumának (Department of Justice), amely még jelenleg is vizsgálja, hogy a Microsoft és a Yahoo tervezett megállapodása felvet-e trösztellenes aggályokat.

A két cég mostanra részleteiben is kidolgozott együttműködési megállapodásának előtörténete másfél évre nyúlik vissza, és azzal indult, hogy a Yahoo! visszautasította a Microsoft felvásárlási ajánlatát. A szerződő felek arra számítanak, hogy együtt erősebb pozícióból versenyezhetnek majd a Google-lel, amely jelenleg a keresőpiac mintegy 70 százalékát mondhatja magáénak az Egyesült Államokban.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.