Hirdetés
. Hirdetés

Világrekord: egy nap alatt húztak fel 3D nyomtatóval egy házat!

|

A takaros kis vityilló alig több, mint tízezer dollárba került.

Hirdetés

Nem az Apis Cor az első cég, amely 3D nyomtatóval készített házat, de a 24 órás építési idő világrekordnak számít .  Az Oroszországban megvalósított épület 37 négyzetméteres, és tokkal-vonóval alig került többe tízezer dollárnál.

A 3D építőipari vállalat helyszínre kiszállított, mozgatható nyomtatóegységet használt, és az épület valamennyi fő összetevőjét egy speciális betonkeverékből nyomtatta ki. A nyílászárók utólag kerültek beépítésre, és külső festéssel is utólag látták el a falakat.

A pontos bekerülési összeg 10134 dollár volt. A cég képviselője azt állítja, hogy az előszobát, fürdőszobát, nappalit és konyhát magában foglaló épület élettartama eléri a 175 évet.

A 3D nyomtatással készülő házak elemeit általában másutt hozzák létre, és csak az összeszerelésük zajlik a helyszínen. Így készült tavaly Kínában a világ első 3D nyomtatású appartmanháza is.

Egy másik kínai cég ugyan a helyszínen nyomtatott ki egy kétszintes épületet, de az a munka 45 napig tartott, úgyhogy az orosz cég bravúrjával ők sem vetekedhetnek.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.