Hirdetés
. Hirdetés

WikiLeaks: civilek is hackernek állnak

|

Naponta több ezren csatlakoznak a WikiLeaks mellett küzdő sereghez, még olyanok is, akik egyébként feddhetetlenek.

Hirdetés

A holland rendőrség a tegnapi napon bejelentette, hogy Hágában letartóztatott egy 16 éves fiatalembert, aki a gyanú szerint részt vett a Visa, a Mastercard és a PayPal weboldalak elleni hacker-támadásokban. A hatóság közleménye szerint ezzel azonban még nem zárták le az ügyet, és folytatódhatnak a letartóztatások, mivel adataik szerint az országban több ezer számítógép is részt vehetett a bűncselekményben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a támadás kitervelői Hollandiában lennének.  A BBC 4 rádiónak például egy 22 éves „Hidegvér”(Cold Blood) becenevű brit fiatalember azt állította, hogy része annak az Anonymous nevű csoportnak, amely a támadásokat irányítja.

 

 



Mint ismert, a WikiLeaks botrány miatt kirobbant webes háború az után kezdődött el, hogy a fent megnevezett pénzügyi szolgáltatók megtagadták az oknyomozó portál felé irányuló befizetések teljesítését. Az Anonymous nevű hacker csoport ekkor bosszút esküdött, és nyílt üzenetében megzsarolta a WikiLeaks ellen ügyködő portálokat. „Harcolni fogunk azok ellen, akik cenzúrázni próbálják a WikiLeaks-et, beleértve a több milliárd dolláros vállalatokat is, mint amilyen a PayPal" - állt az Anonymous közleményében. Ekkor egy komoly adok-kapok alakult ki a Julian Assange oldala ellen, illetve mellett harcoló hacker csoportok között, amely csatában a PayPal, a Visa és a Mastercard szerverei "izzadtak meg" leginkább.

Az Anonymus csoport ugyanis nincs egyedül. Erőihez sorra csatlakoznak a céljukkal azonosulni képes civilek, még olyanok is, akik egyébként teljes mértékben feddhetetlenek. Annak ellenére, hogy a támadásokban való részvételt a legtöbb országban törvény szerint büntetik.  A harcba való belépés meglehetősen egyszerű. Az Anonymous részint a Twitter profiljában és IRC-n keresztül folyamatosan tájékoztatja a követőit arról, hogy miként tudnak bekapcsolódni a küzdelembe. Megmondják, hogy mit kell letölteni, illetve azt is, hogy éppen melyik IP-címet kell bombázni. Azaz teljesen ismeretlenül követőiknek készen adják a támadás paramétereit.

 

 

 

 

 

Turisták a hackerek között

A jelek szerint sokan már talán csak kíváncsiságból is beállnak a hackerek közé. Az Imperva kutatóinak az elmondása alapján naponta több ezer "WikiLeaks aktivista" tölti le azt a nyílt forráskódú programot, amellyel végrehajtható a szolgáltatás megtagadás alapú (DDoS) támadás. Az egyébként hálózati és tűzfal tűrőképesség tesztelésre is használható LOIC (Low Orbit Ion Cannon) program iránti igény az elmúlt két napban növekedett meg (valószínűleg az Anonymus javaslatára), így ma már óránként ezer példányt töltenek le belőle az internetezők. Ez mostanra 44 ezer kópiát jelen, amely összeg alapján akár 100 ezres is lehet az Anonymous civil zsoldosainak a száma (s ezen összeg folyamatosan emelkedik).

A LOIC azért vált népszerűvé, mert a felületén a felhasználók engedélyezhetik a távoli vezérlést, így az Anonymus képes távolról is irányítani a civil felhasználók gépeiből álló - becslések szerint körülbelül 100 ezres - zombi-hálózatot. A felhasználók így csak passzívan vesznek részt a cyberháborúban, de ez még nem menti fel őket a büntetés alól. Talán akkor elmegy majd a kedvük a csatlakozástól, ha folytatódnak a letartóztatások.

A PC World WikiLeaks aktái:

- Eszkalálódik a WikiLeaks cyberháború
- Webes háborút robbantott ki a WikiLeaks
- Svájci kalózokhoz menekült a WikiLeaks
- Aknák a kritikus infrastruktúrákban
- Az Amazonhoz menekült a WikiLeaks
- Kiborította a bilit a WikiLeaks

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.