Windows 10 tipp: automatikus frissítések blokkolása

|

Problémáktól óvhatjuk meg magunkat, ha késleltetjük a foltok telepítését.

Gyakran fordul elő, hogy a Microsoft által kiadott és automatikusan települő Windows-frissítések hibásak, és kisebb-nagyobb fennakadást okoznak a számítógép működésében. Az óvatos felhasználók ezért előbb megvárják, hogy egy adott frissítéssel adódik-e valamilyen probléma (az erről szóló hírek gyorsan megjelennek a szaksajtóban), és csak azt követően telepítik a szoftvert, hogy kiderült róla, helyesen működik. Ehhez azonban blokkolni kell a frissítések telepítését.

Hirdetés

Ha wifi hálózatot használunk, a Windows 10-ben kattintsunk a Start, majd a Gépház gombon, nyissuk meg a Hálózat és internet segédprogramot, és menjünk a Wi-Fi lapra. Itt kattintsunk a wifi hálózatunk neve alatt található Ismert hálózatok kezelése hivatkozásra, kattintsunk a hálózat nevén, majd a Tulajdonságok gombon, és húzzuk Be állásba a Beállítás forgalmi díjas kapcsolatként nevű tolókát. Ez a trükk azonban nem minden frissítést blokkol, azok a frissítések, amelyek a Microsoft megfogalmazása szerint "szükségesek a Windows zökkenőmentes működéséhez", továbbra is automatikusan települnek.

Ha már úgy gondoljuk, hogy a frissítések nem okoznak problémát, állítsuk vissza az eredeti állapotot, vagy kapcsoljuk ki a forgalmi díjas beállítást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!