Hirdetés
. Hirdetés

Csaknem 3,5 milliárd forint jut a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium fejlesztésére

|

Az intézményben közel húsz nemzetközileg magasan jegyzett, hazai kutatóintézetekben és egyetemeken működő kutatócsoport dolgozik azon, hogy Magyarország a terület élvonalába kerüljön.

Hirdetés

Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium mintegy 3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére.

Az ELKH közleménye szerint a következő 3 évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, valamint egy olyan szakemberbázis kiépítése, amely élvonalbeli szimulációkat tud kialakítani és elvégezni a kvantumrendszerek és a kvantumszámítás területén.

A hazai kvantuminformatikai és kvantumfizikai kutatások összefogására 2020-ban létrehozott nemzeti laboratóriumot működtető konzorcium további tagjai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE).

Hirdetés

Mint ismeretes, az információ feldolgozását, tárolását és továbbítását végző fizikai rendszerekben ma már kvantumtechnológiát alkalmaznak, ami a szakterületen egy újabb lényeges áttörés kiindulópontját jelenti. Bizonyos speciális kvantumfizikai jelenségeket, így a kvantumos szuperpozíciót és összefonódást mint újszerű erőforrásokat kiaknázva minőségi változást lehet elérni a kommunikációban, az információs és számítástechnológiákban. Ez a "második kvantumforradalomnak" nevezett fejlődési szakasz korábban elképzelhetetlen új lehetőségeket, ugyanakkor intellektuális és műszaki kihívásokat rejt magában a gazdaság és a társadalom számára. Ezért ahogy világszerte, úgy Magyarországon is a legkiválóbb hazai kutatók és mérnökök szoros összefogására van szükség ezen a területen.

A közleményben kiemelik, hogy a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban közel húsz nemzetközileg magasan jegyzett, hazai kutatóintézetekben és egyetemeken működő kutatócsoport dolgozik azon, hogy Magyarország a terület élvonalába kerüljön.

A projekt csaknem 80 kutató mellett a kutatásokba bevont mintegy 50 doktori és 60 egyetemi hallgató közreműködésével valósul meg. A jelenleg folyó előkészítő lépések elvégzése után rövidesen az érdemi kutató-fejlesztő munka is elindulhat.

A Wigner FK, a BME és az ELTE Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium komplex fejlesztése című közös projektjét a Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a következő 3 évben 3,475 milliárd forinttal támogatja az NKFIH.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.