Hirdetés
. Hirdetés

9,4 milliárdért vették meg a magyar nyelvtanuló app fejlesztőit

|

A Kahoot! egy webes kvíz-appból lett a világ egyik vezető oktatái platformja, és már a bevásárlásoknál tart: most a Drops nevű appot fejlesztő magyar startupot vette meg.

Hirdetés

A Kahoot! megállapodott a Drops appot fejlesztő céggel (amely egyébként szintén Drops névre hallgat) annak felvásárlásáról. A vételár ráadásul még növekedhet is, ugyanis egy kétlépcsős konstrukcióban egyeztek meg a felek. Első körben a vevő 31 millió dollárt, tehát jelenlegi árfolyamon nagyjából 9,4 milliárd forintot fizet a Drops 100 százalékos üzletrészéért, de a céget nem olvasztja be teljesen, hanem önálló entitásként működik tovább, és a 2020-2022 évi teljesítménye függvényében további 19 millió dollárt kaphatnak az eredeti tulajdonosok - ez 5,8 milliárd forintot jelent.

A cégnév "Drops - a Kahoot! company" formátumra változott, és a hivatalos közlemény szerint az alapítók, Farkas Dániel és Szulyovszky Márk továbbra is a Drops fejlesztésén fognak dolgozni. Az első körös vételárat a tulajdonosok készpénzben kapják, míg a jó eredmény esetén fizetendő második részlet készpénz és részvény mixe lesz. Farkas Dániel az üzletről írt blogbejegyzésében úgy fogalmazott: a Drops története csak most kezdődik igazán, és semmi nem változott a termék és az elképzelések tekintetében, egyszerűen csak mostantól több forrással rendelkeznek a fejlesztéshez.

Ki a vevő és mit tud a Drops app?

A Kahoot! 2013-ban indult Norvégiában, első termékük egy ingyenesen (is) használható webes felület, amelyen mobilos kapcsolódással kvízeket lehet lebonyolítani. A sikeres indulás után az eredeti megoldásra építve tanulási platformmá fejlesztették a felületet, miközben a cég 2019-ben a norvég tőzsdére is belépett. Ma az Egyesült Államokban és öt európai országban vannak jelen. Idén októberben pedig részesedést vásárolt a vállalatban a SoftBank laza 215 millió dollár erejéig, amelyet a norvégok az akkori közleményük szerint teljes egészében piaci terjeszkedésre szánnak. Neki is álltak a felvásárlásoknak, csak novemberben a Drops mellett négy másik céget is megszereztek.

A magyar fejlesztők által készített Drops app 2016-ban indult először Androidon, majd iOS alatt is. A nyelvtanulást segítő alkalmazás azt az elvet követi, hogy az egyes szavakhoz képeket társít és pszichológiai trükkökkel segít megjegyezni a kifejezéseket. Ráadásul az is érdekes pszichológiai extra, hogy egyszerre csak öt percig használhatjuk az appot, ami segíti a koncentrációt, mert a felhasználóban ilyenkor az munkálkodik, hogy a rendelkezésére álló rövid időt minél hatékonyabban érdemes kihasználnia. Az appot egyébként böngészőben is ki lehet próbálni (a prémium verziót kínáló ablak átugorható).

A Drops már 25 millió felhasználónál jár, két éve a Google Play éves listáján a második helyezést érte el az önfejlesztő appok ranglistáján. Jelenleg már több mint 40 nyelvet támogat, az egyértelműeken kívül olyanokat is, mint az indonéz, a hawaii, az izlandi, a maori, a szamoai vagy a tagalog.

Hirdetés

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.