Hirdetés
. Hirdetés

A Beatles együttes ismét az Apple-t pereli

|

A Beatles és az Apple Computer, a zeneipar két óriási alakja hamarosan az angliai bíróságon találkozik. A legendás együttes képviselői már többször perelték a vállalatot - ezúttal az iTunes zeneletöltő szolgáltatás az indok.

Hirdetés

Az Apple Corps, amely a Beatles üzleti érdekeit képviseli, azzal a váddal fordult a bírósághoz, hogy az Apple Computer az iTunes megvalósításával megsértette a köztük 1991-ben létrejött megállapodást. Annak értelmében ugyanis utóbbi vállalat nem használhatja logóját és az Apple elnevezést zenei disztribúcióra. Ennek ellenére az Apple Computer rendszere már több mint egymilliárd digitális zenei letöltést szolgált ki, amiket a legsikeresebb hordozható multimédia lejátszóra, az iPodra telepítettek fel.

Ez a harmadik alkalom, hogy az Apple Corps bíróságra viszi követeléseit a kaliforniai székhelyű, elsősorban Mac komputereiről elhíresült vállalatot az Apple védjegy használata miatt, amit a Beatles zenei kiadója az 1960-as évektől tudott magáénak. Az Apple Computert jóval később, 1976. április 1-jén alapította Steve Jobs és Steve Wozniak.

"Igen kockázatos fellépés ez, mindkét fél részéről." - mondta Rosalind Messer, a londoni székhelyű Norton Rose jogi cég szellemi tulajdonjogi szakértője. "Azt kérik a bíróságtól, hogy olyan ügyet dolgozzanak fel, amit a vállalatoknak tizenöt évvel ezelőtt el kellett volna rendezniük."

A tárgyalás ma kezdődik a Londoni Legfelső Bíróságon. Szakértők szerint, ha az Apple Corps megnyeri a pert, az Apple Computer számára akár több tízmillió dollár büntetést is kiszabhatnak.

Az elmúlt pénzügyi negyedévben a vállalat 14 millió iPodot adott el, több mint tízszer annyit, mint ahány Macintosh számítógépet. Az Apple jelenleg az Egyesült Államok digitális zenelejátszó piacának 69%-át tartja a kezében, 2005-ben pedig az iTunes a legális zeneletöltések 72%-át bonyolította le.

1991-ben az Apple Computer 26,5 millió dollárt fizetett az Apple Corpsnak egy hasonló jogi probléma miatt. Akkor olyan, frissen bemutatott hardver és szoftver eszközöket kifogásoltak, amelyek jelentősen megkönnyítették hangok előállítását a számítógépen. A mostani tárgyalás ugyanarra a megállapodásra vonatkozik, mint a 91-es, és lényegében arról vitáznak majd, hogy az csak a fizikai médiára (előre felvett tartalmak, CD, kazetta, stb.), vagy a digitális disztribúcióra is - mint az iTunes - vonatkozik.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.