Hirdetés
. Hirdetés

A digitális átállásról tanácskoztak a médiahatóságok

|

Pénteken Budapesten, a Médiatanács székházában találkoztak a szerb és magyar médiahatóság vezetői. A tapasztalat- és véleménycsere céljából rendezett tanácskozáson az erről kiadott közlemény szerint Szalai Annamária azt mondta, fontos, minden néző akadálytalanul hozzáférjen az előfizetési díj nélküli közszolgálati műsorokhoz.

Hirdetés

A szerb Köztársasági Műsorszolgáltatási Ügynökség (RBA) Porfirije püspök által vezetett küldöttségét a magyar hatóság elnöke és a Médiatanács valamennyi tagja fogadta a tanács székházában. A találkozóra a „Közép-Európai Szabályozó Fórum" regionális együttműködésének keretében került sor. A hat tagot tömörítő fórumnak, a most tanácskozó országok mellett Lengyelország, Románia, Csehország, és Szlovákia is tagjai.

 

 

A szerb-magyar kétoldalú találkozón szó volt az együttműködés egyik legfontosabb eleméről, a résztvevő országokban sugárzott műsorszámokat érintő panaszok határokon átívelő kezeléséről a viszonosság és az együttműködés alapjain. A hatóságok megállapodása alapján a panaszok kezelése során a felek tájékoztatják egymást saját, audiovizuális ágazatot érintő szabályaikról. E szabályokat döntése során a másik ország hatósága figyelembe veheti.

A mai három órás találkozón a felek számos témát vetettek fel, amelyek közül Szalai Annamária a küszöbön álló digitális átállással kapcsolatos kérdéskört emelte ki. Az elnök a szerb küldöttségnek elmondta: „a digitális átállást minden ország csak felkészülten és a forrásokat jó előre biztosítva hajthatja végre." Hangsúlyozta, hogy az átállás során nem fordulhat elő, hogy valaki nem jut hozzá az ingyenes közszolgálati televíziók adásaihoz. Mint mondta, ezt az elvet a szabályozás is támogatja, ami kimondja, hogy az átállás csak akkor kezdődhet meg, ha a közszolgálati médiaszolgáltatás a lakosság legalább 94 százalékát eléri digitális műsorszórási szolgáltatáson keresztül.

A találkozó fontos témája volt a monitoring szolgálatok közötti együttműködés időszerű kérdéseinek megvitatása. A szerb hatóság tagjai megismerkedhettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság európai viszonylatban is egyedülálló monitoring rendszerével, melynek része egy több mint kilencven médium teljes műsorfolyamát tartalmazó kutatható digitális archívum, és a magyar médiapiac legfontosabb adatait tartalmazó weboldal is. A magyar monitoring rendszert bemutató előadáson elhangzott, hogy a szolgálat mintegy 800 médiaszolgáltató műsorát képes nyomon követni, és évente mintegy 20 ezer műsorórát ellenőriz. A tanácskozáson a felek egyetértettek abban, hogy a szerb és magyar hatóságok monitoring szolgálatainak együttműködését elsősorban a kiskorúakra káros tartalmak csökkentésének, illetve a nemzeti kisebbségek védelmének céljából lenne kívánatos tovább erősíteni.

 

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.