Hirdetés
. Hirdetés

A felsővezetők napi 42 ezer dollárt keresnek

|

Az nyilvánvaló, hogy a nagyobb cégek felsővezetői jól keresnek. Ám egy kicsit mindig megrázkódtatásként hatnak a konkrét összegek.

Hirdetés

A Közgazdasági Irányelvek Intézete (EPI) által kiadott jelentés szerint 2005-ben a legalább egymilliárd dollár éves bevételt elért amerikai nagyvállalatok elnök-vezérigazgatói átlagosan 10 982 000 dollárt keresnek évente, vagyis 262-szer többet, mint a dolgozók átlagbére. A fenti kategóriába tartozó cégeknél tehát az alkalmazottak éves átlagbére 2005-ben 41 861 dollár volt, ami nagyjából 400 dollárral kevesebb, mint az ilyen vállalatoknál vezérigazgatói posztot betöltők napi keresete (heti öt munkanappal számolva).

A felsővezetők és alkalmazottak bére közti különbség 2005-ben volt eddig a második legnagyobb. A rekordot eddig a 2000-es év vezeti 300-szoros különbséggel. 2002-ben a két szélsőséges átlagbér közötti különbség 143-szorosra csökkent, főként a tőkét érintő kompenzációk miatt. 2000 és 2005 között az elnök-vezérigazgatói bérek mediánja 84 százalékot emelkedett, 6,05 millió dollárra, az inflációt is beleszámolva. Ugyanez az érték az alkalmazottak esetében 0,3 százalékos csökkenéssel 33 852 dollárra csökkent.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.