Hirdetés
. Hirdetés

A Foxconn szerint felejtsük el, hogy Kína a világ gyára

|

Az Apple legnagyobb beszállítója nem kíván részt venni az USA-Kína kereskedelmi háborúban, így egyre nagyobb gyártókapacitást csoportosít át egyéb országokba.

Hirdetés

A Foxconn legutóbbi pénzügyi jelentése nemrég látott napvilágot, ebből pedig kiderült, hogy az Apple-nek és még rengeteg egyéb tech-nagyvállalatnak bérgyártó céget nagyon megviselte a koronavírus, hiszen a boltok bezárása és a bércsökkentések miatt jócskán visszaesett a kereslet az eszközökre, melyek alkatrészeit ők gyártják. A jelentésből emellett viszont az is kitűnik, hogy a pénzügyeik kezdenek helyrerázódni, de a törékeny növekedésnek nagyon nem tesz jót a Kínai Népköztársaság és a Trump-kormányzat között zajló kereskedelmi háború, melyben a Foxconn egyáltalán nem kíván részt venni.

Hirdetés

A tajvani érdekeltségű vállalat gyártókapacitásának legnagyobb része Kínában található, éppen ezért nagyon nem tesznek jót nekik azok az extra adók és szabályozások, melyeket az USA kormánya kivet a termékeikre. A szabályozások célja alapvetően az lenne, hogy a cégek inkább gyártsanak Amerikában, mint Kínában. Azonban az a gazdasági adok-kapok, melyet a két ország lerendezett az elmúlt években egyáltalán nem vonzó a cégeknek, köztük a Foxconnt tulajdonló Hon Hai Precision Industrynak sem.

Éppen ezért a vállalat új országok után néz, ahova áthelyezheti a gyártósorait - ez azonban kis eséllyel lesz Amerika. A Foxconn gyártósorainak 30 százaléka már most is Kínán kívül található, ennek 25 százalékát az elmúlt egy évben telepítették át, és a jelek szerint ez a tendencia csak gyorsul majd. Young Liu, a Hon Hai Precision Industry vezetője elmondta, hogy szerinte a "vége annak az időszaknak, amikor Kína a világ gyártósora volt".

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a gyártók valóban elpártolnak Kínától, de valószínűleg nem azt jelenti az USA-t ezután gomba módjára elburjánzó összeszerelő-üzemek lepik majd el. Noha a Foxconn szemezget az Egyesült Államokkal, azonban a költözéshez kinézték még maguknak Indiát, Vietnamot, Mexikót és Brazíliát, ahol valószínűleg jóval kevesebb bért kéne, hogy fizessenek a munkásaiknak. 

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.