Hirdetés
. Hirdetés

A járvány miatt nőttek a PC-eladások

|

Jó ideje csökken a PC-k forgalma világszerte, de a koronavírus beavatkozott - igaz, ebben a ritka esetben jófelé tolta el a számokat. Már látható, ki hogy áll a rangsorban, és az is, folytatódik-e a biztató trend.

Hirdetés

Már hosszú évek óta kapjuk a legnagyobb piackutatóktól azokat az unalomig ismételt közleményeket, hogy az újabb és újabb vizsgált negyedévekben a PC-piac folyamatosan gurul lefelé a lejtőn. Persze ennek megvan a magyarázata, hiszen az okostelefonok, majd a tabletek érkezése jelentősen átrendezte a számítástechnikai eszközök arányait, és a folyamat azóta is érezteti a hatását.

Hirdetés

Mindez olyan szinten lenyomta a PC-k eladását, hogy 2020 első negyedéve konkrétan a leggyengébb volt hosszú évek óta, és előzetesen a Q2-től sem várt mást senki. Sőt, a koronavírus-időszak kezdetén sokan gondolhatták, hogy sok más egyéb üzletág mellett az informatika minden területe ugyanúgy elhasal a járvány gazdasági következményei miatt. Erre tessék, jött a meglepetés: pont a kijárási korlátozások és a távmunka miatt a második negyedévben végre magára talált a PC-piac.

A koronavírus először ad...

A Gartner és az IDC felmérései alapján egyaránt növekedés mutatható ki a tavalyi év hasonló időszakához képest. A Gartner 64,8 millió eladott eszközt számolt az áprilistól júniusig tartó időszakra, ami éves szinten 2,8 százalékos emelkedést jelent, míg az IDC 72,3 millió darabbal 11,2 százalékos növekedést hozott ki. A két mérés közötti különbség persze elsőre nagynak tűnhet, ez azon alapul, hogy máshogy számolják az eladás megtörténtét. Az egyik metodika szerint a felhasználóknak értékesített darabszámokat, a másik szerint pedig a gyártótól a kereskedőkhöz kihelyezett eszközök számát nézik, de a trendek meghatározásához elég az, hogy mindkét elemzőcég egyértelmű ugrást regisztrált.

A növekedést leginkább az okozza mindkét vélemény szerint, hogy a kijárási korlátozások és a közösségi távolságtartás miatt sok vállalat volt kénytelen villámgyorsan távmunkára átszervezni a munkavégzést. Ez főleg a laptopok és egyéb hordozható(bb) PC-k forgalmát dobta meg, hiszen a cégek egy része nem tudta megoldani, hogy az irodákba telepített infrastruktúrákat bontsa meg, és az ottani desktop PC-ket küldje haza mindenkivel, ezért sok esetben gyors notebook-beszerzésbe kezdtek.

Az is sokat dobott a mostani forgalmon, hogy mivel az első negyedévben Kínában már komoly szállítási gondokat okozott a járvány, a világszerte működő disztribútorok, nagykereskedők és boltok készlete is erősen leapadt tavaszra (egyébként ez volt a felelős leginkább a lesújtó első negyedéves eredményekért). Így a kereskedelmi útvonalak és logisztikai csatornák újraindulásával mindenki igyekezett visszatornászni normálisra a készleteit, vagy akár a megnövekedett keresletre, és a vírus esetleges további hullámaira felkészülve túl is rendelte magát.

...aztán elvesz

Mindkét cég elemzői figyelmeztetnek azonban arra, hogy a mostani diadal minden bizonnyal kérészéletű lesz. Mikako Kitagawa, a Gartner kutatási igazgatója szerint a fent vázolt újrakészletezés már megtörtént, szóval a következő negyedévben már nem várható ekkora mozgás a piacon. Linn Huang, az IDC kutatási igazgatóhelyettese is így véli, és hozzáteszi: ha a jelenleg is járványveszélyes területeken tovább fokozódik a helyzet, a mostanra valamelyest lenyugvó országokba pedig visszatér az egyre inkább várható második hullám, a recesszió olyan mértékű lesz, hogy újabb tömeges vásárlási hullámra nem számíthatunk - sőt, valószínűleg az eddigi visszaesés üteme tovább fokozódik majd.

A mostani növekedés egyébként egyaránt köszönhető az amerikai, európai, valamint a Közel-keletet és Afrikát egyesítő EMEA régiónak. A legtöbbet eladó gyártók listáját a HP és a Lenovo vezeti (a két cégnél a metodika miatt más és más a győztes), a harmadik helyre a Dell futott be. Utánuk nagy lemaradással következik az Apple, valamint az Acer és az ASUS - a két tajvani gyártó egyébként saját magához képest kifejezetten nagyot hajrázott a negyedévben.

Októberben visszatérünk a PC-piac helyzetére, ha hihetünk a jóslatoknak, akkor a mostaninál szerényebb eredményekkel.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.