Hirdetés
. Hirdetés

A jó számok se mentették meg az Intelt az árfolyamzuhanástól

|

Kijöttek a cég harmadik negyedéves eredményei, és az összbevétel hiába haladta meg az előzetes várakozásokat, az adatközpont üzletág gyenge teljesítményét nem nézte el a tőzsde.

Hirdetés

Az Intel részvényárfolyama élénk kereskedés mellett 10 százalékot csökkent azt követően, hogy a cég közzétette harmadik negyedévi pénzügyi jelentését. Érdekes módon nem az volt a befektetők bizalomvesztésének az oka, hogy a gyártó még mindig küszködik a processzorok nanométer-versenyében, és a gyártó által közölt eredmények is erősebb lettek annál, mint amit az elemzők vártak, de a dokumentum új gyengeségeket tár fel az adatközponti üzletágban.

Hirdetés

A cég negyedéves bevétele 18,33 milliárd dollár volt, ami némileg meghaladta az elemzők által prognosztizált 18,25 milliárd dollárt. Éves összevetésben viszont az Intel negyedévi bevételei 4 százalékkal csökkentek, míg az előző negyedévben 20 százalékos növekedést könyvelhetett el a lapkagyártó óriás. Ez persze önmagában várható volt, és az elemzők sem számítottak másra a koronavírus következtében kialakult válság közepette.

A Data Center Group 5,91 milliárd dollárral járult hozzá a bevételekhez, ami viszont már sokkal inkább elmarad az előzetesen várt 6,21 milliárdtól.  A nagyvállalati és kormányzati forrásokból érkező bevétel a második negyedévi 30 százalékos növekedés után 47 százalékkal csökkent, és a jelentés szerint ezt is a koronavírus-járványnak tudja be az Intel. A felhőbevételek viszont 15 százalékkal nőttek - erre szintén számítani lehetett, a távmunkás időszakban a cloud szerepe mindenhol erősödik.

A cég legnagyobb üzletága, a Client Computing Group, amely a PC-s chipekért felel, 9,85 milliárd dollárt produkált, és 1 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ez az eredmény meghaladja a várakozásokat még akkor is, ha az év első felében elég nagy arcvesztést könyvelhetett el a cég, amikor bejelentette, hogy nem tudják tartani az előzetesen felvázolt csökkentési ütemet a gyártástechnológia méretezése terén. Nem vághat fel viszont a Non-Volatile Memory Solutions Group, amelynek eredménye 1,15 milliárd dollár volt, ami jelentős mértékben elmarad a 1,5 milliárdos előzetes becslésektől. Ide kapcsolódó friss hír, hogy az SK Hynix dél-koreai memóriagyártó bejelentette, 9 milliárd dollárért megvásárolná az Intel NAND memória és tároló üzletágát.

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.