Hirdetés
. Hirdetés

A Lenovo a világ elsőszámú adatközpont-gyártója akar lenni

|

A Lenovo a világ legnagyobb személyi számítógépgyártója, de úgy látszik, hogy ez nem elégíti ki a cég ambícióit. A szerverek, tárolóeszközök és egyéb adatközponti hardverek terén is az első helyen kíván állni.

Hirdetés

"Középtávú célunk, hogy a világ legnagyobb infrastruktúra-szolgáltatójává váljunk. Jellemzően az a célom, hogy a piac kétszeresével növekedjünk, régiótól és termékcsaládtól függetlenül. Nagyjából ezt tettük eddig is" - mondta Kirk Skaugen, a Lenovo ügyvezető alelnöke nemrégiben. A társaság ebben a szegmensben agresszívan versenyez a globális piaci részesedésért az amerikai riválisokkal, a Dell Technologies-szel és a Hewlett Packard Enterprise-szal (HPE).

A Leneovo Infrastructure Solutions Group bevétele az április-júniusi negyedévben 14 százalékkal, 2 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg a teljes Lenovo csoport bevétele a PC-k iránti kereslet lassulása miatt szinte változatlanul 16,9 milliárd dollár maradt.

A vállalat közölte, hogy a negyedév során rekordbevételre tett szert a szerverek és tárolótermékek értékesítéséből. Skaugen megjegyezte, hogy a Lenovo a nagy felhőalapú számítástechnikai szolgáltatóknak, vállalkozásoknak és szervezeteknek értékesíti berendezéseit. "A világ 10 legnagyobb nyilvános felhője közül nyolcnak adunk el" - jelentette ki a Nikkei szerint.

Hirdetés

Az ügyvezető megemlítette, a Lenovo célja, hogy tovább terjeszkedjen az edge computing területén a szerverek, PC-k és okoseszközök kombinálásával. Ígéretes piacokként említette a mesterséges intelligenciát és a szuperszámítógépeket is.

A hongkongi tőzsdén jegyzett kínai technológiai konglomerátum 2004-ben vette át az IBM PC-üzletágát, majd 2014-ben az IBM olcsó szerverüzletágának és a Google Motorola Mobility okostelefon-üzletágának felvásárlásával bővítette termékportfólióját. A vállalat felvásárolta a Fujitsu és a NEC PC-üzletágát is. Ezekkel a felvásárlásokkal a Lenovónak ma már több mint 30 gyártóüzeme van világszerte, és 180 piacon tevékenykedik.

Skaugen szerint a Lenovo úgy tud nagyobb méreteket elérni, ha ellentétes megközelítést alkalmaz, mint számos versenytársa, amelyek a cégük felosztását választották. "Sokkal nagyobb méretarányt érhetünk el, ha a PC-ket együtt tartjuk a szerverekkel. Nem tárgyalunk külön telefonos cégként, külön PC-s cégként és külön adatközponti cégként. Mi a memóriáról tárgyalunk. A processzorokról egy vállalatként tárgyalunk. Ez a méretarány jelentős" - fejtette ki.

A Lenovo változatos termékválasztéka és számtalan gyártóhelye átsegítette a vállalatot a COVID-19 miatti ellátási lánc zavarokon. "A COVID leállások idején rugalmasan tudtuk használni gyárainkat Mexikótól Magyarországig, Brazíliáig, Indiáig, Kínáig, Tajvanig" - jegyezte meg Skaugen. Szerinte a globális chiphiány hatását a vállalat ellátási láncára a PC-s oldalon nagyrészt megoldották. Az adatközponti oldalon azonban még mindig vannak problémáink, elsősorban néhány kisebb, nagyon alacsony árfekvésű chip esetében. A cég teljesítményét a geopolitikai helyzet is befolyásolhatja, de a vezető szakember arról számolt be, hogy például az Egyesült Államok és Kína közötti növekvő feszültség ellenére jelenleg az USA a leggyorsabban növekvő piacuk.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.