Hirdetés
. Hirdetés

A Microsoft belülről akarja bevenni Kínát - nagyobb stáb, több pénz

|

A Microsoft bejelentette, hogy több mint 1000 új alkalmazottat vesz fel az idén Kínában, és 15 százalékkal növelni fogja a kutatási és fejlesztési kiadásait is, hogy ledolgozza az Apple és a Google előnyét a gyorsan növekvő mobilinternet piacon.

Hirdetés

Kínában közel 400 millió ember kapcsolódik vezeték nélküli eszközökkel a hálózatra. A Microsoft a Windows 8 mobil operációs rendszert kínálja nekik, de lehet, hogy későn érkezett, mert az Apple és a Google termékei már régen széles körben használatosak a világ legnépesebb országában (a piacvezető Android részesedése 76,7 százalék). A bejelentés mindenesetre azt jelzi, hogy az eddig sem békés piaci verseny még keményebbé válhat a legnagyobb technológiai cégek között.

Ralph Haupter támadást hirdetett. Helyben fókuszálnak

Ralph Haupter, a Microsoft kínai vállalatának vezérigazgatója, nem is titkolta, hogy ez a céljuk. Kijelentette, hogy nagyra értékelik a két eddigi piaci szereplő erős pozícióját, de készen érzik magukat a támadásra: „Mi mást kínálunk, hogy alapvetően megváltoztassuk a játékot” – közölte magabiztosan. Kínában a Microsoftnak már eddig is 4500-an dolgoztak, s most tovább nő a létszám kutatókkal, fejlesztőkkel marketing és ügyfélszolgálati szakemberekkel – fejtette ki a vezérigazgató.

A cég azt tervezi – ismertette Haupter –, hogy több helyi partnerrel köt megállapodást kifejezetten kínai piacra szánt mobilalkalmazások fejlesztésére. Úgy vélik ugyanis, hogy hasznuk származik abból, ha a fejlesztők munka közben jobban megismerkednek a Microsoft termékeivel.

A K+F-re elköltött pénz 15 százalékkal emelkedik a tavalyi 500 millió dollár fölé – jelentette be Ya-Qin Zhang, a cég ázsiai és csendes-óceáni térségben folyó kutatásért felelős vezetője. Azt is elmondta, hogy a jelenlegi kutató stáb 3000 fős, és a létszámuk 15 százalékkal nőhet. A cégnek hat kínai fejlesztőközpontja van, ahol a munkaidő körülbelül 80 százalékát globális piacra szánt termékre fordítják. A jövőben azonban nagyobb erőforrásokat szánnak a helyi fogyasztói igények kiszolgálására.

A Microsoft a számítási felhők piacán is nagyobb üzleteket szeretne látni, hiszen Kínában mintegy 100 ezer üzleti felhasználó használ privát felhőszolgáltatásokat, s a nyilvános cloud-szolgáltatások is hatalmas fejlődés előtt állnak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.