Hirdetés
. Hirdetés

Látszik már az alagút vége, biztató számokat mutatott a Netflix

|

A vállalat a legutóbbi, negyedéves eredménybeszámolója során jelentett be egy fontos változást, amely 2023 elején lép életbe.

Hirdetés

Az év elején több latin-amerikai országban indított kísérleti programokat követően a Netflix úgy döntött, hogy globálisan visszaszorítja a jelszómegosztást. Ezt úgy fogja megtenni, hogy minden olyan felhasználó után, aki hozzáfér az adott fiókhoz, de más háztartásban él, egy kis pluszköltséget számít fel a fő számlatulajdonosnak. A plusz díjat még nem hozták nyilvánosságra, de ha a kísérleti programokhoz hasonlóan alakul, akkor a számlatulajdonosoknak havonta körülbelül 3 dollárral kell számolniuk azért, hogy akár két, a háztartásukon kívül élő személyt is bevonhassanak.

A Netflix a legutóbbi, október 18-i, keddi negyedéves eredménybeszámolója során jelentette be a lépést, és közölte, hogy a változás 2023 elején lép életbe.

Ha egy számlatulajdonos úgy dönt, hogy udvariasan megkéri a Netflix vendégeit, hogy ne használják tovább a jelszavát, akkor mostantól a Netflix által a minap bemutatott eszközzel át tudja migrálni a profilját és annak összes beállítását egy új fiókba.

Hirdetés

Júliusban a Netflix termékinnovációs igazgatója, Chengyi Long kiemelte a vállalat problémáját a háztartások közötti "széles körű" fiókmegosztással kapcsolatban, mondván, hogy ez "aláássa a hosszútávú képességünket, hogy beruházzunk a szolgáltatásunkba és fejlesszük azt".

A Netflix most közzétett adataiból kiderült, hogy a vállalatnak jelenleg 223 millió előfizetője van világszerte, ami 2,4 millió felhasználóval való nettó bővülést jelez a július-szeptemberi negyedévben. Miután az első negyedévben 200 ezer, a másodikban pedig majdnem egymillió előfizetőt veszített - és a mostani negyedévre 4,5 millió új előfizetőt prognosztizált -, a Netflix elégedett lehet az előfizetői számok nyilvánvaló fordulatával.

Az eredmények közzététele után Reed Hastings, a Netflix vezérigazgatója nem rejtette véka alá örömét, és így nyilatkozott: "Hála Istennek, végeztünk a zsugorodó negyedévekkel" - írja a DigitalTrends.

A Netflix másik nagy lépése, hogy elindítja a reklámokkal támogatott szolgáltatási szintjét, ami havi 7 dollárba fog kerülni és 3 dollárral lesz olcsóbb, mint a reklámmentes Basic szint. A Basic with Ads szintet, amely bizonyos korlátozásokat tartalmaz, november 3-án indítják. A Netflix nem egyedüli a hirdetéses szolgáltatás bevezetésében, hiszen egyik nagy riválisa, a Disney+ szintén elindít egy havi 8 dolláros hirdetéssel támogatott szintet december 8-án.

Hardverek, szoftverek, tesztek, érdekességek és színes hírek az IT világából ide kattintva!

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://computerworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.