Hirdetés
. Hirdetés

A Samsung sem árul több mobil-chipet a Huaweinek

|

A mobilgyártó ezzel komoly gondba kerülhet, hiszen már az amerikai megszorítások is veszélyeztették az eszközök gyártását.

Hirdetés

Egyre fogy a levegő a Huawei körül, ahogy a beszállítóik kihátrálnak a velük kötött egyezségekből. A kínai cégnek egyébként is komoly harcokat kell megvívnia, hiszen a nemrég hozott amerikai törvények értelmében egyetlen USA-ban található vállalat sem üzletelhet velők külön engedély nélkül. Most két újabb nagy chipgyártó, a Samsung és az SK Hynix jelentette be, hogy jövő héttől nem szállítanak több lapkát a Huawei számára.

Hirdetés

A két dél-koreai cég a hírek szerint szeptember 15-én juttatja el utolsó szállítmányát a kínai mobilgyártó részére, utána pedig megszűnik közöttük az együttműködés. Ez bizony hatalmas probléma lehet a Huaweinek, aki egy ideje már semmilyen módon nem képes amerikai gyártóktól technológiákat szerezni. Az USA retorziói után a Huawei még egy ideig tudott rendelni a tajvani TMSC gyártótól, a világ egyik legnagyobb megbízásra dolgozó chipkészítőitől. Az év elején azonban a TMSC is felmondta az együttműködést a kínaiakkal és szintén szeptember 15-öt jelölte meg utolsó szállítási napként.

A gyártók visszatáncolásának oka az, hogy az amerikai embargó szigorítása szerint már nem csak az USA cégei nem kereskedhetnek a kínai vállalattal, hanem a világon senki, amennyiben olyasmit adna el, amiben amerikai szabadalom is található. Márpedig az ARM.alapú Kirin processzorokban van bőven, és a gyártásukhoz szükséges részegységekben szintúgy.

A Huawei a Samsung és a SK Hynix visszatáncolásával komoly bajba került, ugyanis már korábban is jelezték, hogy előbb vagy utóbb kifogynak a telefonok gyártásához szükséges legfontosabb alkatrészből. Azzal, hogy újabb és újabb cégek tagadják meg a mobilgyártóval való együttműködést, a Huaweinek egész egyszerűen nem lesz miből előállítani a készülékeit. A gyártó valószínűleg továbbra is fent tudja tartani sikerét Kínán belül, azonban a világ többi részén ugyanerre már nincs garancia, ha nem sikerül valahogy új partnereket találni, akik legyártják a mobiljaikhoz szükséges alkatrészeket.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.