Hirdetés
. Hirdetés

A tablet: 2012 slágerterméke

|

Noha csak 2010-ben mutatta be ma ismert formájában a néhai Steve Jobs a táblagépet, a slágereszköz hihetetlen sebességgel veszi át az uralmat a számítógépes piacon.

Hirdetés

2012 valóban a tablet éve volt, hiszen minden elképzelhető konfigurációban, formában és árban eléretővé váltak, kielégítve a vásárlók minden elképzelhető igényét. Jól mutatja a trendet, hogy az IDC elemzői az év során több alkalommal kénytelenek voltak változtatni a táblagépek eladási számával kapcsolatos előrejelzésükön. A decemberi adatok már azt mutatták, hogy az év végére összesen 122,3 millió ilyen eszközt fognak értékesíteni világszerte.

tablet
tablet
Táblagépet vesz mindenki

“A tabletek egyre több vásárlót hódítanak meg, és ahogy a piac a kisebb, mobilabb gépek, valamint az alacsonyabb árak felé fordult, úgy ítéljük, hogy a negyedik negyedévben az igények még nagyobbra nőnek” - mondta Tom Mainelli, az IDC tablet kutatási igazgatója.

Az egyik meghatározó szereplő természetesen a Google volt, méghozzá a Nexus 7 készülékkel, ami mindössze 199 dollárba került, dacára annak, hogy csúcskészülékről van szó. A táblagép több alaklommal is kifogyott a boltok polcairól. Noha a keresőóriás még nem hozott nyilvánosságra Nexus 7 eladási számokat, állítólag az androidos eszközből havi szinten egymilliót vásároltak. Az, hogy megduplázták a tárolókapacitást és 3G-s modellt is piacra dobtak, szintén növelte az eladásokat.

Akárcsak a Samsung által gyártott Nexus 10, ami 2560 X 1600-as felbontásával veri a Retina kijelzővel felszerelt iPadet. Eladási számokról a Nexus 10 esetében sem állnak rendelkezésre adatok, de sokat elárul, hogy szintén hiánycikk.

Az Amazon sem tétlenkedett, az online bolt jelentései szerint Fekete Pénteken a Kindle család termékeiből több fogyott, mint eddig bármikor; a legkeresettebb az Amazon eredeti Kindle Fire-je volt, elsősorban azért, mert néhány napra 30 fonttal olcsóbban, mindössze 99 fontért árulták. Jorrit Van der Meulen, a Kindle igazgatóhelyettese elmondta: “A reakció hihetetlen volt. A vásárlók háromszor annyi Kindle terméket vettek meg Fekete Pénteken, mint az Amazon.co.uk története során bármely másik napon, pedig a korábbi rekordunk sem volt gyenge.” A karácsonyi vásárlás slágertermékévé azonban a Kindle HD Fire vált, köszönhetően annak, hogy ugyanannyiba kerül mint a Nexus 7.

Noha novemberben még úgy látszott, az Apple több mint 15 százalékos piaci részesedést veszített az Androiddal szemben, úgy tűnik, ez csak annak volt betudható, hogy éppen akkor jelentek csak meg a legújabb iPadek. A negyedik generációs, Retina kijelzős iPad, illetve a iPad mini eladásai a bemutatót követő hétvégén igen lenyűgözőek voltak. Az Apple jelentése szerint három nap alatt 3 millió új készüléket adtak el, ez pedig új rekord.

És ha ennek a hármasnak a versengése nem lett volna még elég, versenybe szállt a Microsoft is az új Windows 8 operációs rendszert futtató Surface RT készülékkel, amivel megpróbálják egy platformara hozni a munkahelyet és a magánéletet. Számokról a Microsoft esetében sincs információ, de állítólag a korábbi rendelést csökkenteniük kell a redmondiaknak, mert az új eszköz nem fogy olyan jól, mint ahogyan azt várták.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.