Hirdetés
. Hirdetés

A ThinQ márkával nyit a mesterséges intelligencia felé az LG

|

Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy létrehozza a ThinQ márkát, mellyel minden 2018-as háztartási eszközt, fogyasztói elektronikai terméket és szolgáltatást megjelöl, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz.

Hirdetés

Az LG ThinQ termékek és szolgáltatások mindegyike képes lesz a gépi tanulásra, a kommunikációra más eszközökkel, és az LG saját DeepThinQ technológiája mellett számos további mesterséges intelligencia technológiát használ majd a cég partnereitől.

Hirdetés

Az LG először a 2017-es CES-en mutatta meg mesterséges intelligencia törekvéseit a DeepThinQ technológia bejelentésével. A cég ezek után új kezdeményezést indított el, melynek célja az volt, hogy az év során bemutatott prémium termékek mindegyike Wi-Fi kompatibilis legyen. Júniusban az LG megnyitotta a szöuli Mesterséges Intelligencia Laboratóriumot, amely összefogja a cég különféle kutatásait az olyan technológiák terén, melyek lehetővé teszik a hang- és videó-alapú, valamint a szenzorok által szolgáltatott információk felismerését, és képessé teszik az eszközöket arra, hogy saját következtetéseik nyomán tanuljanak. Az LG laboratóriuma közreműködött a világ első, a saját környezetét feltérképezni képes légkondicionálójának fejlesztésében csakúgy, mint intelligens hűtőszekrények, mosógépek és robotporszívók megalkotásában.

"Az LG intelligens termékei mindig arra gondolnak, hogyan tehetnék jobbá tulajdonosuk életét - a ThinQ márkával ezt szeretnénk megmutatni" - mondta Han Chang-hee, az LG globális marketingközpontjának vezetője. "A mesterséges intelligencia a technológia következő lépcsőfoka, a háztartási- és fogyasztói elektronika vezető vállalataként pedig felelősségünk van abban, hogy a mesterséges intelligencia minél elérhetőbb és elfogadottabb legyen."

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.